Szülők a Villában

Vágólapra másolva!
Volt meglepetés, mikor Anyák Napja alkalmából lakóinkat meglepték az édesanyák, Marcsikát és Katkát pedig édesapja. Érdekes volt látni, hogy a néha oly nagy mellényt viselő lakóink, hogyan változtak vissza gyermekekké.
Vágólapra másolva!

Milo a kilóiról beszélgetett anyukájával. A kert is szóba került. Édesanyja elárulta Milovánnak, hogy a párbajt csak felvételről merte megnézni azután, hogy kiderült, megverte Tommyboyt.

Forrás: RTLKLUB

Ágica anyukája: "Mindig bőgök rajtad. Néha nagyon mérges vagyok rád. Ne veszekedjetek már!" Ágica: "Azon őrlődök, hogy mit szólnak az emberek. Nem akarom, hogy az emberek rossz véleménnyel legyenek rólam."

Forrás: RTLKLUB

Az édesanya azt is megjegyezte kislányának, hogy túl sokat dohányzik és hát az italozásra is oda kellene figyelni. Ágica ezen persze egy kicsit felháborodott, de miután a szobában ülő Leo és Marcsika illedelmesen hallgatott és hápogott, üzletasszonyunk sem rugózott tovább a témán.

Azt azért megkérdezte még édesanyját, hogy biztosan nem látják-e nőies idomait (amire ugye tudjuk, ő egyáltalán nem büszke), de a mama biztosította őt arról, hogy nem, de ha igen, azzal se foglalkozzon már annyit.