Csaba-Anett: megnyugtató reménytelenség

Vágólapra másolva!
A pannon cowboy, a Kárpát-medence Old Shatterhandje hónapok óta kilátástalan küzdelmet folytat Anett csókjáért. Az érdi lány nemigen szeretne farmon élni, egy istállószagú legény mellett - és ezt így látják a honlap olvasói is.
Vágólapra másolva!

Anett nem kedvelheti túlzottan a trágyaszagot, a széna illata helyett is inkább egy kis Chanelt szippantana, istálló helyett inkább plázákban lófrálna szívesen: az elmúlt hónapokban a szűkszavú lovász hiába ostromolta a szőke szépséget, rendre kudarcot vallott. A VV3 követői sem látják rózsásnak Csaba helyzetét, ugyanis a szavazók fele szerint teljesen kilátástalan és haszontalan a további attak, egyszerűen nem illenek össze.

Forrás: RTLKLUB

A honlapon szavazók közel 30 százaléka látja úgy, hogy a közeledés pusztán taktikai okokból következett be. Tízből csak egy reality-fan gondolja azt, hogy lesz még legalább egy csókcsata a Villában, a szép, közös jövőben, földöntúli szerelemben még ennyien sem bíznak. A válaszadóknak alig 2,1 százaléka véli úgy, hogy a (kölcsönös?) szimpátia átcsap majd gyűlöletbe, utálatba.

Anett és Csaba. Mi lesz velük?

Közös jövő, szerelem: 627 szavazat, 8.1 %
Csókcsata még a Villában: 745, 9.6 %
Taktikai közeledés: 2 261, 29.2 %
Nem lesz semmi: 3 959, 51.1 %
Utálat, gyűlölet: 161 2.1 %

Összesen: 7 753 szavazat