Varga Zoltán

Populációk és gének vándorúton

III. Bennszülött fajok (endemizmusok)

Bennszülöttnek a köznapi szóhasználat valamely földrész őslakóit nevezi, szemben a bevándorlókkal, akik ma már gyakran az adott térség lakóinak többségét alkotják. Ez az "őslakosság" azonban maga is viszonylagos fogalom. Tudjuk, hogy Amerika "őslakói" a Bering-szoroson át, Ázsia felől érkeztek, tehát ők csak az újabb, például európai vagy kínai, indiai stb. bevándorlókhoz képest "ősibbek". Hasonlóan vagyunk az életföldrajzban széles körben használt bennszülött (endemikus) faj megjelöléssel is. A név azt sugallja, mintha ezek a fajok ott jöttek volna létre, ahol ma is élnek. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy így van. Csak kevés esetben állnak rendelkezésünkre olyan fosszilis maradványok, amelyek az egyes fajok keletkezésének helyét és idejét viszonylag pontosan megállapíthatóvá teszik.

Az endemikus fajok száma a Földön egyenlőtlen eloszlású. Aránylag sok a bennszülött faj bizonyos óceáni szigeteken, de jelentős arányú az endemizmus a kontinensek szigetszerű élőhelyein, főként a magashegységekben. Arányaiban és abszolút számokban is magas szintű endemizmussal találkozunk bizonyos trópusi és mérsékeltövi őserdő-területeken. Ezek a többnyire szűkre szabott területek az ún. endemizmus-forrópontok. A Kárpát-medence, bár Európa fiatal kialakulású részéhez tartozik, bizonyos állatcsoportokban bővelkedik bennszülött elemekben. Soós Lajos a Kárpát-medence puhatestű-faunájának állatföldrajzi elemzésében megjegyzi: "Mollusca-faunánk endemizmusa olyan váratlanul magasfokú, amilyen csak a szigetfaunákat szokta jellemezni" (29,16%). Hasonló a helyzet egyes talajlakó ízeltlábú-csoportokban is (pl. kaszáspókok - Opilionida: 28%, ikerszelvényesek - Diplopoda, faji szinten: 7,3 %, alfaji szinten további 13,5 %), sőt a röpképtelen rovarcsoportok egy részében is (pl. csökevényes szárnyú szöcske- és sáska-nemek: Isophya, Poecilimon, Odontopodisma, futóbogarak, pl. Carabus: Morphocarabus alnem, Otiorrhynchus nembe tartozó ormányosok). A specializált életmódú barlangi (Paladilhia és Paladilhopsis nemekbe tartozó barlangi-vízi csigák, ászkarákok, pl. az Aggteleki-karszt barlangjaiban élő, Frivaldszky Imre által leírt szemcsés vakászka - Mesoniscus graniger; ikerszelvényesek, pl. az Abaligeti-barlangban élő Haasea hungarica, Brachydesmus troglobius és Hungarosoma bokori; barlangi futóbogarak: pl. az Aggteleki-karszt barlangjaiban élő Duvalius hungaricus) és forráslakó ízeltlábúak (tegzesek és álkérészek) körében is jelentős arányú az endemizmus. Bennszülött fajok élnek hőforrásokban is, például a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn a trópusi eredetű hévízi lótuszvirág (Nymphaea lotus ssp. thermalis), hévizi tornyoscsigák (Melanopsis parreysi) és a Tata környékén és a Bükk-alján található hőforrásokban a fekete rajzoscsiga (Theodoxus prevostianus). Ezekre a régi, jégkor-előtti "ereklyefajokra" az jellemző, hogy csak ott maradhattak fenn, ahol a különleges élőhelyi viszonyok egyenletes, fagymentes hőmérsékletet biztosítottak számukra.