Szabó Róbert: Liuzzi lehet Schumacher utódja

Vágólapra másolva!
Szabó Róbert, az Autó-motor főszerkesztője, Forma-1-es szakértő az [origo] Csevegőszobájában olvasóink kérdésére elmondta, Vitantonio Liuzzi lehet a jövő embere, arra pedig maga is kíváncsi lenne, Baumgartner Zsolt mire menne egy komplex teszt alatt. Vitatja, hogy a Forma-1-es közvetítések részrehajlóak lennének, szabadidejét családjával és motorozással tölti.
Vágólapra másolva!

- Miért van az, hogy néha nem a valóságnak megfelelően közvetítitek a futamokat? (szaboi80)
- Én még nem közvetítettem futamot, az elhangzottak feldolgozása pedig abszolút szubjektív és hangulatfüggő. A kommentátorok a helyszíni képek alapján dolgoznak, de az éppen látottakat természetesen megpróbálják egyéb témákkal is érdekesebbé tenni.

- Miért vagytok részrehajlók? (szaboi80)
- Szerintem szó sincs részrehajlásról, de mindig van néhány csapat és versenyző, amelyekről/akikről több szó esik, mint másokról. Vitray Tamást egykor Vasas-, Knézy Jenőt pedig elfogult Fradi-drukkerként tartották számon...

- Miért szóljátok le mindig Schumachert és a Ferrarit, miért éltetitek a McLarent? (Sheffield_Dave)
- Minden vélemény a néző szubjektív megítélésének kérdése. Mi igyekszünk objektívek lenni, de ahogy a versenyzőké, úgy a mi teljesítményünk is lehet hullámzó.

- Palik László miért került ki az RTL Klub közvetítőcsapatából? (JanikaN)
- Mert az utóbbi néhány futam időpontjában a tereprali-Világkupa versenyein vett és vesz részt. Amúgy nem került ki a csapatból.

- Az RTL-es kommentátorok közül kivel vagy a legjobb viszonyban? (Chubbie)
- Wéber Gábor a legjobb barátom.

- Wéber Gabi mire menne az F1-ben? :) (pepita55)
- Egy teszten vélhetően ügyesen vezetné az autót, de ő harmincévesen kezdte a túraautózást (Astra, Clio). Ha valaki jól szeretne menni egy együlésessel, ahhoz gokartos előképzettség kell, és amikor berobban, a legjobb, ha még 20 alatt van.

- Látsz esélyt arra, hogy valamikor újra MotoGP legyen Magyarországon? (Integra)
- A gyorsasági motorsport a szívem csücske, én is nagyon szeretném, ha újra lenne GP a Hungaroringen, de egyelőre nem sok esélyt látok rá. Plusz már a cigarettareklámok sem megengedettek.

- Szerinted Talmácsi Gábor és Tóth Imre feljebb mennek? Mármint nagyobb kategóriába (250)? Mostanában Talma elég jól nyomja, ennek örülök! (Eva_Baba)
- Talmával nemrég beszéltem, ő azt mondta, számára egyelőre a 125-ben van jövő, de később biztos szeretne továbblépni. Tóth Imrével kapcsolatban is az a véleményem, hogy akkor érhet el sikereket, ha az eddigi rutinját a jelenlegi kategóriában kamatoztatja, aztán jöhet a nagyobb falat.

- Szerinted van reális esélye az LG Series magyarországi fellépésének? (Chubbie)
- Szerintem az érdeklődés hiánya miatt nincs nagy esély.

- Mennyi pénzből juthat el egy diák egy külföldi verseny helyszínére, mondjuk Németországba? Jeggyel, utazással, szállással együtt? (Schumi007)
- Egy háromnapos hétvége vonattal, kajával, szállással, belépővel együtt legalább száz-százhúszezer forintba kerül, de érdemes azért egy kalkulációra hosszabb időt szánni.

- Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen engedélyek kellenek ahhoz, hogy a Renault Clio-kupában indulhassak? (virusgazda)
- A versenyzés előfeltétele a licenc megszerzése, ehhez MNASZ minimumvizsgát kell tenni. A többi az anyagiakon múlik: egy új, felkészített Clio ára körülbelül 5 millió, ehhez jön a versenyenkénti fenntartás költsége (gumik, üzemanyag, töréskár stb.).

- Pontosan mit takar az a MNASZ minimumvizsga? (virusgazda)
- Szabályismeret, zászlójelzések stb. Csak elméleti, gyakorlati teszt nincs. Licencdíj, fénykép és kész.