A Princess kitölti az életünket

Vágólapra másolva!
A három csinos hercegnő már 6 éves kora óta zenél, és három nagylemezen van túl. A Társalgóban olvasóink kérdéseire elárulták, hogy tulajdonképpen nem is az ő ötletük volt az, hogy klasszikus zenei műveket dolgozzanak fel hegedűn, s hogy mindannyian drukkolnak Caramelnek, és - a férfirajongók nagy bánatára - nem szoktak pasizni. A lányok valami nagy-nagy meglepetéssel készülnek a szombati koncertjükre.
Vágólapra másolva!

- Élő koncerten is vissza tudjátok adni azt a hangzást és profizmust, amit a stúdióban varázsoltok a lemezre? Mert azért vannak elég nehéz művek is, vagy azokat olyankor kihagyjátok? (Akos)
- Koncerten általában azokat a dalokat játsszuk, amiket a közönség legjobban szeret, nehézségtől függetlenül (de általában a legnehezebb számokat szereti a közönség). A hangzás a hangmérnökök feladata, és igyekszünk a legjobb hangtechnikával dolgozni.

- Ki írja a zenéket? Persze nem az eredeti művekre gondolok, hanem az újrahangszereltekre. (Akos)
- A harmadik lemezünket Rácz Gergő és Molnár Gábor készítették.

- Hány lemezen vagytok túl? (David-14)
- Három nagylemez jelent meg, mind a három platina, az első kettő dupla platina (szám szerint 150 000 példány felett fogyott eddig), most lesz a lemezbemutató koncert a Budai Parkszínpadon 25-én este 8 órakor.

- Sok zenében használnak hegedűt. Sok ezerszerszer kreatívabb zenében is, és őszintén szólva, azt jobb hallgatni. Nem tartom jó dolognak, hogy az efféle tingli-tangli zenékkel hülyítsék az amúgy sem túlzottan színvonalas zenékkel elkényesztetett embereket. Csinálnátok másfajta zenét is? Kortárs, jazz, progresszív, pszichedelikus, stb...? (karl_boro)
- Szívesen játszanánk más zenét is, de mi ezt is szeretjük, ha neked nem tetszik, ne hallgasd.

- Mi a véleményetek a Gráciáról és Edvin Martonról? (Nikolett)
- A Gráciát nem ismerjük, Edvin Martont jó hegedűsnek tartjuk.

- Hány évig tanultatok hegedülni, hogy ilyen jól megy? (Angeli92)
- Általános iskolától kezdve egészen a főiskola végéig - számold ki! :-)

- Tudtok improvizálni? Mi a véleményetek a bluegrass zenéről, a benne lévő hegedűjátékról? (Robotpatkany)
- Sajnos nem ismerjük a bluegrasst. Az improvizáció egy külön gyakorlat, ezt a klasszikus zenei iskolában sajnos nem tanítják, pedig nagyon fontos része lenne bármilyen zenei tanulmánynak.

- Érdekelne, milyen zenéket hallgattok. Nyilván nem csak klasszikusokat, hiszen fiatalok vagytok, és nem hiszem, hogy csak ez a fajta zenei irányzat érdekel. Gondolom, néha eljártok szórakozni és koncertre is. Mit néztek meg, és milyen bulikba jártok szívesen? (cool)
- Szórakozóhelyekre nem járunk, a buli fogalma kimerül születésnapi, baráti összejövetelekben, esetleg közös koncert- vagy színházlátogatásban. Vasárnap voltunk Four Fathers-koncerten, amit nagyon élveztünk, az ilyen típusú zenét nagyon szeretjük. Ezen kívül természetesen sok könnyűzenét hallgatunk, latin, jazz, pop, rock, minden műfajban vannak kitűnő előadók. Nagyon szeretjük a musicaleket, a Madách Színházba, illetve az Operett Színházba mindig nagyon szívesen látogatunk el.

- Ti csak a régi klasszikusokat tudtok feldolgozni, amivel mások már befutottak, vagy saját dolgokat is ki tudtok találni? (Kiscsibe19)
- Pont annyi saját számunk van, mint amennyi klasszikus feldolgozás.

- Mi a véleményetek a cigányzenéről? (ahh)
Ami jó, az jó, és hozzátartozik a zenei örökségünkhöz, kultúránk része.

- Ki a kedvenc roma zenészetek? (karl_boro)
- Lakatos Robi.

- Mit gondoltok a magyar lemezipar haldoklásáról? Gondolom, ez titeket nem annyira érint, hiszen nektek egy csomó platinátok van, de a többi zenekar nagyon nagy bajban van. Szerintetek hogy lehetne rendet rakni ezen a téren? Amúgy mi a véleményetek a Pankkk (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) mozgalomról? (karl_boro)
- Még szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a lemezeink fogynak, de a haldoklás minket is ugyanúgy érinthet a későbbiekben. Sajnos nem tudjuk, hogy mi az, amit lehetne tenni, orvosolni nem tudjuk a problémát. Évről évre romlik a helyzet, azt mi is érezzük. De miután nem vagyunk üzletemberek, nem tudjuk, hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet. A különböző programokat pedig igazán hasznosnak tartjuk, mert mindenféle támogatás ráfér a kulturális életre.