Muszbek Katalin: Mindig a beteg egyénre figyelünk

Vágólapra másolva!
"A lélek nagy úr, még a testen is tud segíteni, ha nagy bajban van. Az én munkám egyik fontos eleme, hogy a beteg lelki energiáit próbálom mobilizálni a megküzdés érdekében. Sokszor ez már nem a gyógyulás, hanem a megbékélés, az elfogadás, vagy az indulatok kiadása - kinek mire van szüksége." A Daganatok.hu vendége volt dr. Muszbek Katalin pszichiáter, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője.
Vágólapra másolva!

Az önöké mekkora szervezet? Hányan dolgoznak és hova mennek el segíteni? Vagy ez nem helyfüggő?

Forrás: [origo]- Alapítványunk Budapest összesen tizennégy kerületében működik. Öt nővér, orvosok, gyógytornász, pszichológusok segítik a betegeket, egyszerre általában 25-30 beteget tudunk ellátni. Az ellátás nem jelent 24 órás ellátást, de bármikor elérhetőek vagyunk, és általában szakirányú ellátást nyújtunk. Az ország területén pedig számos további hospice szervezet működik, ezeket megtalálja honlapunkon.

Miből finanszírozzák az alapítványt?

- Az alapítvány költségeinek csak egy töredékét finanszírozza a társadalombiztosítás (kb. 5%-át), a többi költséget pályázatokból, adományokból fedezzük.

Milyen aktívan vesznek részt maguk a rákbetegek az alapítvány vagy a rendszer érdekének képviseletében?

- A betegek és hozzátartozóik a nyilvánosságot kevésbé szeretik, ez érthető is az előrehaladott stádium miatt. Azonban mindig találunk egy-egy olyan beteget vagy családtagot, aki örömmel áll mellénk. Talán ismerik Iván arcát, aki a kampányainkban látható. Ő egy súlyos betegség áldozataként került hozzánk, és négy évet kapott meglehetősen jó életminőséggel. Befejezte az egyetemet, munkába állt, lett egy barátnője, miközben azért kapta a kezeléseket. Élhető életet élt.

Fel lehet ajánlani az 1%-ot a Magyar Hospice Alapítványnak?

- Igen, köszönettel fogadjuk a támogatást, kérem nézze meg honlapunkon az adószámot.

Kapcsolatban állak különböző rákellenes alapítványokkal?

- Igen, a rákbeteg szervezetekkel és a rákellenes alapítványokkal igyekszünk együtt dolgozni.

Jó napot kívánok! Azt szeretném kérdezni, hogy magukon kívül van-e másik alapítvány, ami hasonló tevékenységet végez?

- Igen, a magyar Hospice - Palliatív Egyesület tagszervezetei között megtalálja a hazánkban elérhető hospice szervezeteket a www.hospice.hu honlapon.