90 éve született Ferruccio Lamborghini

Vágólapra másolva!
Kilencven éve, 1916. április 28-án született Centóban Ferruccio Lamborghini olasz autógyáros, a híresen szép exkluzív sportkocsik létrehozója.
Vágólapra másolva!

Parasztcsaládból származott és már kiskorában apja traktorát bütykölte. Gépészmérnökként a második világháború idején még kis javítóműhellyel kezdte, majd traktorok gyártásába kezdett. 1948 után tíz év alatt a Lamborghini Trattori céget Olaszország egyik neves üzemévé fejlesztette.

Életvidám ember volt, aki egyszerre három gyönyörű titkárnőt foglalkoztatott az irodájában, és mindig huncut, hamiskás mosollyal adózott szépségük előtt. Elkomorodni csak akkor komorodott el, amikor a Bologna környéki utakon száguldozva Ferrarijának kuplungja makacskodott, s ő megdöbbenve fedezte fel, hogy az alkatrész szinte teljesen megegyezik azzal, amit ő traktoraiban használ. A dolgot megelégelve egy új kuplungszerkezet rajzát tette le a Modena melletti Maranellóban Enzo Ferrari asztalára.

Az akkor már legendás konstruktőr nem vette jó néven, hogy pont egy traktorokat és olajkályhákat gyártó iparos tart neki előadást a tengelykapcsolók működéséről, ezért kissé ingerülten távozásra szólította fel, s azt tanácsolta "kollégájának", hogy foglalkozzon inkább a mezőgazdasági járműveivel.

A sértett Lamborghini bosszút fogadott és elhatározta: majd ő megmutatja, hogyan is kell igazi sportkocsit gyártani. Szakembereket toborzott maga köré és 1963-ra elkészítette első modelljét, az orrmotoros 350 GT-t. Az újdonság első nekifutásra egyenértékűnek bizonyult a neves rivális termékeivel, de ez nem volt elég a vállalkozó kedvű járműgyártónak, csupán inspirációt adott a folytatáshoz.

1965-ben a Torinói Autószalonon debütált a fiatal sportkocsi-márka újabb fejlesztése, a P400, egy középmotoros sportkocsi-alváz, amelynek az volt a különlegessége, hogy motorja nem helypazarló módon hosszában, hanem keresztben helyezkedett el. Nem is maradt el a hatás: sorra jelentkeztek Lamborghininél a neves olasz karosszériaépítő cégek, jelezvén, szívesen elkészítenék a guruló alváz lemezköntösét.

Végül a Bertone kapott megbízást a feladatra, ahonnan épp akkor távozott Giorgo Giugiaro vezető formatervező, s helyére a fiatal Marcello Gandini ugrott be, aki addig jobbára csak éjszakai lokálok berendezéséhez adta a nevét. Az általa tervezett Miura mégis olyan lapos, arányos és gyönyörű volt, hogy 1966-ban valósággal sokkolta a Genfi Autószalon közönségét.

A művészvilág híres képviselői is egyből felfigyeltek rá, állítólag Frank Sinatra egyenesen Amerikából küldött leopárdbőröket Sant' Agatába, hogy azokkal vonják be az általa megrendelt autó üléseit. 1971-ben hozták ki a kétüléses sportkocsi "bikaerős" változatát, a 385 lóerős Miura SV-t. (Leszegett fejű bika a Lamborghini jelképe.)

1971-ben mutatták be a merész vonalú Countacht, amelynek két ajtaja felfelé nyílt, s ez a szokatlan megoldás később a márka egyik jellegzetességévé vált. Ilyen ajtómegoldással szerelték aztán a Diablo és a Murciélago típusokat is.

Ferruccio Lamborghini az éleződő versenyben - az efféle autóknak szűk piaca van - arra kényszerült, hogy érdekeltségeinek többségét 1987-ben eladja a Chrysler-gyárnak. Az energiaválság után még traktorgyárától is megvált, és egy 740 holdas birtokon gazdálkodott Umbria tartományban. A Lamborghini nevet viselő luxus sportkocsikat azonban tovább gyártották évi mintegy kétszázas szériában. Ma az alapító család kezében csak az épületek, irodák klimatizálásával foglalkozó üzlet és az iparban használatos hidraulika-rendszerek készítése található.

Az öreg Lamborghini már nem érte meg - 1993. február 20-án halt meg Perugiában -, hogy az egykor szebb napokat megért autógyárat 1998-ban megvette a Volkswagen csoporthoz tartozó Audi, amely "feltámasztotta a dühöngő bikát". A Murciélago néven megjelent új modell 2002-ben három sebességi világcsúcsot is megdöntött: az egy óra alatt megtett távolság, valamint a 100 kilométeres és a 100 mérföldes távon elért átlagsebesség rekordját (mindkettő meghaladta a 320 km/órát).

Az állórajtos rekordkísérlet során a szériakivitelű, 580 lóerős sportkocsi 305,041 km-t tett meg egy óra alatt. Másik új típusa, a tízhengeres motorral szerelt Gallardo a Lamborghini legnagyobb számban gyártott és értékesített modelljévé vált. 2005 végére, alig két év alatt a 3000. példány is elhagyta a szerelőszalagot, s ezzel túlszárnyalta a Diablo rekordját, amelyből több mint tíz év alatt készült 2.903 darab. (Az 520 lóerő teljesítményű autó 4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, míg végsebessége eléri a 315 km/órát.)

Az Audi fő formatervezője létrehozta az új Miura koncepcióváltozatát, amely retro stílusával a valaha tervezett egyik legszebb autó formavilágát idézi. A cég jelenleg nyereséges, a luxusautót forgalmazó egységek számát tavaly 86-ra növelték világszerte. A Lamborghinik 40 százalékát Amerikában értékesítik, de már Magyarországon is átadtak egy új autót. Az óránkénti 330 kilométeres sebességre képes Murciélagoért 2003-ban mintegy 70 millió forintot fizetett tulajdonosa, aki a hazai utakon - a szabályok betartásával - természetesen nem tudja kihasználni kocsija végsebességét, legfeljebb a kiváló gyorsulását. Persze, egy ilyen 12 hengeres lapos autócsoda akkor is figyelmet kelt, ha lassan dübörög végig az úton.