Rosberg optimistán várja az idei évet

Vágólapra másolva!
Nico Rosberg optimistán várja az idei évet, ugyanis véleménye szerint az elmúlt szezonban szerzett tapasztalata sokat segíthet majd neki 2007-ben, mikor elsődleges célja az lesz, hogy visszarepítse a Williamst az élmezőnybe.
Vágólapra másolva!

Az egykori világbajnok Keke Rosberg sarja a tavalyi évben egyszerűséggel berobbant a Forma-1-be. Az ifjú német titán fantasztikusan teljesítette első versenyén Bahreinben, ahol megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és végül a két pontot érő hetedik helyen végzett, pedig a futam elején egy ütközés következtében a mezőny végére szorult.

A szezonnyitó után mindenki Rosbergtől várta a csodát, ami sajnos elmaradt. A Williams onnantól kezdve mélyrepülésbe kezdett, és tizenegy pontjával mindössze csak a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén végzett.

Mindezek ellenére idén igen nagyok az elvárások a csapaton belül, és a GP2-es széria 2005-ös világbajnoka elmondta, ő is optimistán várja a 2007-es évet, mikor a Toyota V8-as erőforrásaival hajtott FW29-es ismét berobbanhat az élmezőnybe - legalábbis szerinte.

"A tavalyi évben szerzett tapasztalatom sokat segíthet idén" - mondta Rosberg a csapat új autójának mai bemutatóján. "A Forma-1-es környezet igen különleges, és mára már megtanultam, miként kezeljem a különböző helyzeteket. Az elmúlt hetekben a csapat összes dolgozója nagyon pozitív volt, és rengeteget dolgozott az új autón, így véleményem szerint optimisták lehetünk, mert a tavalyinál egy sokkal eredményesebb év állunk előttünk."