Hamilton első három futamán dobogós lett, hasonlóképpen pedig még egyetlen újonc sem rajtolt a száguldó cirkuszban. Ezek után a McLaren tehetsége joggal került az újságok címoldalára, de Bergert Nico Rosberg teljesítménye is lenyűgözte.
A Williams másodéves német pilótája ráadásul 5 hónappal és 20 nappal fiatalabb is, mint a körülugrált Hamilton. Igaz, a világbajnoki pontok tekintetében a mcLarenes jóval előrébb tart, de Rosberg így is elismerő szavakat csalt elő a Toro Rosso résztulajdonosából, Bergerből.
"Amit Nico a Williamsnél művel, az szenzációs, minden elismerésem az övé"- kezdte Berger. "Az autót minden bizonnyal nehéz vezetni, de Nico így is gyorsabb, mint a gyári Toyoták, melyekben ugyanolyan motor van, mint az ő Williamsében."
Ezen kívül a mezőny legfiatalabb tagja eddig rendre elverte rutinos csapattársát, Alexander Wurzot is, ami szintén elismerésre méltó teljesítmény.
Berger szerint az is nagy fegyvertény, hogy a 22. életévét nyáron betöltő Rosberg második F1-es szezonjában nem esett vissza, mint az korábban több fiatallal is előfordult, sőt javulni tudott: "Nico tavaly nehéz szezont futott, de rengeteget tanult, a teljesítménye pedig egyre jobb lesz. Persze azért azt sem szabad elfelejteni, hogy még mindig a mezőny legfiatalabb pilótája. Én egyértelműen látom benne leendő bajnokot"- fejezte be elismerően Berger.