Sötét felhők Németország felett

Természetesen nem a Nationalelf felett vannak sötét felhők Németoszágban, Jürgen Klinsmann csapata köszöni szépen, nagyon jól van (ilyen jól az utóbbi években tán még sosem volt), az időjárás viszont egyik percről a másikra pocsék lett. Talán Lengyelország felől érkezett a "hidegfront", Polska fanatikusai ugyanis morcos tekintettel vették tudomásul, hogy csapatuk a házigazdától elszenvedett 1-0-s vereség után elkezdhet készülődni a nem túl távoli hazaútra.

Estére jött az őrület

Juha Pál helyszíni tudósítása Dortmundból

Szerda reggel nyoma sem volt a nyitónapi fociőrületnek Németországban, a drukkerek talán egy hosszú alvással készültek szeretett együttesük dortmundi fellépésére, ahol a szomszédvár lengyel válogatott ellen kellett helytállnia a szupersztár Michael Ballackkal kiegészült Nationalelfnek.

Ahogy telt az idő, s közeledett a nagy meccs, úgy törölték ki egyre többen a csipát a szemükből, a háromkor elkezdődött spanyol-ukrán meccs pedig legalább annyira hidegen hagyta a helyieket, mint a hattól rendezett Szaúd-Arábia - Tunézia összecsapás. Pedig előbbin a vébé eddigi legnagyobb különbségű győzelme született, a Primera División ászai meglepő magabiztossággal fektették két vállra az Andrij Sevcsenkóval a soraiban is tehetetlen Ukrajnát, mégsem beszél senki hispán győzelmi esélyekről, nem meglepő módon mindenki a németeket szeretné a csúcson látni. A négyes másik - amúgy sok gólt és izgalmat hozó -meccsével kapcsolatban olyannyira nem voltak tisztában még a vb-szervezők sem, hogy egyikőjük a médiacentrumban, a televízióra tekintve, egy legyintés kíséretében annyit jegyzett meg: "Melyik meccs is ez? Ja, a két afrikai csapat játszik egymás ellen."

Az összecsapás előtt pár órával viszont már tetőfokára hágott a Deutschland-őrület. A Dortmund felé tartó praktikus, kétszintes vonat tele volt fekete-piros-sárgában díszelgő rajongókkal, akik nem csak ordibálással, hanem a szerelvény kongó hangot adó "plafonjának" a ritmusos csapkodásával is megpróbálták kifejezni izgatottságukat.

A meccs helyszíne felé gyalog, immáron a "szurkolók sétáló utcáján" (így hívják a városból a Westfalenstadionig vezető utat) egy sörösüveget sem lehetett leejteni, annyian voltak, de nem ám csak az ötszázalékos nedű volt népszerű, volt, aki séta közben egyliteres "jégerrel" melegített a találkozóra.

A németek - szemben például az amerikai szimpatizánsokkal - tudnak szurkolni, a "Deutschland" ismételgetésén kívül futballnótákat is énekeltek, többször felhangzott a Weiltmeistern, azaz világbajnok szó is. Úgy tűnt tehát, hogy optimistábbak lettek a hazaiak az első 4-2-s siker után, pedig a mundial előtt a lakosság nagyon kis része tartotta esélyesnek a Nationalelfet a végső diadalra - mára megváltozott a helyzet

A drukkerek körében a majd' félméteres, nemzeti színű punk-frizura volt a legmenőbb, amivel már nem is lehetett kitűnni a tömegből, a félmeztelen srác, akinek az egész kopasz feje és a felsőteste is vastagon be volt festve, nos, neki azért sikerült szereznie pár felé forduló tekintetet.

A Ballack-titok nyomában

Csakúgy, mint annak a 22 játékosnak, akik este kilenc előtt pár perccel kifutottak a gyepre - a fantasztikus hangulatú dortmundi arénában, a kivetítőkön most is azzal dicsekedhettek a házigazdák, hogy "sold out", azaz mindegy jegy elkelt, azaz több mint 60 ezer ember foglalt helyet a nézőtéren.

A meccsnek sok pikantériája volt, azon kívül, hogy egymás mellett terül el a két ország, a német csapat több honosított lengyel játékossal állt fel. Az egyik kezdő csatár, Miroslav Klose Opoléban, míg a másik, Lukas Podolski Gliwicében született - úgy tűnik, távolodóban van az az idő, amikor - kiváló képességű - Rudik, Jürgenek, Oliverek rugdosták a német csapat góljait.

A nézőtéren a "Go West" dallamára énekeltek rigmusokat, s még szintén nagy kedvenc az "I Will survive", amelyet 1998-ban a franciák énekeltek a vb-sikerük után - varázslatos zeneszám, bár a szövegének semmi köze a futballgyőzelemhez, mégis libabőrös érzéseket vált ki.

A közönség a játékosok minden mozdulatára azonnal reagált: Klose első helyzeténél felhördült, majd amikor Schneidert buktatták, óriási füttyszóval üzentek a szabálytalan lengyel játékosnak. A találkozó során megnéztük, miért akarta annyira megszerezni Michael Ballackot az angol bajnok Chelsea. A nemsokára 30 éves futballista nyilván élete utolsó lehetőségét akarta kihasználni, hogy a Kaiserslautern, a Leverkusen és a Bayern Mümchen után egy külföldi sztárcsapatban is kipróbálja magát. Kiugrásra, pénzkeresésre alkalmas gárda - amelynek ráadásul jobbak az esélyei a BL-győzelemre a Bayernnél - jelen pillanatban nem nagyon létezik a Chelsea-nél (na jó, az FC Barcelona is ide sorolható még, így vitatkozni, ellenezni nemigen érdemes Ballack döntését. Első megmozdulásainak egyike rögtön pazarra sikerült, bár ez egy megasztárnál nem is jelenthet gondot: a középpályás egy már-már Beckhamet idéző, 50 méteres keresztlabdát adott az egyik német támadónak. Ezzel Schweinsteiger is megpróbálkozott, de ő csúnyán taccsra lőtt - ő talán ezért marad a Bayernben (nem mintha a sokszoros német bajnokot lebecsülnénk).

A lengyel szurkolók sokan voltak, elfoglalták a stadion egyötödét, s az első félidőben támadni láthatták csapatukat, mivel a szimpatizánsok többsége a kapu mögött foglalt helyet. A másik oldalon minden apró momentumot ünnepeltek a lelátón, a szögletek alatt például hosszú "ooooooooooooooooáá"-zással várták a pontrúgás elvégzését, a hangjukat a rúgás pillanatában vitték fel Christoph Metzelderék imádói.

Visszatérve Ballackra: a csapatkapitány nagyon elegánsan játszott, mintha csak az 1990-es világbajnok együttesből Lothar Matthäust látnánk. Ez a mostani csapatból rajta kívül nem sok mindenkire jellemző, míg a 16 évvel ezelőtti válogatottban exkapitányunkon kívül ott volt még a mostani német edző, Jürgen Klinsmann, elődje, Rudi Völler, valamint Andreas Brehme (és még sorolhatnánk). A jelenlegi keretből viszont csak Ballackot lehet futballcsillagnak nevezni, többiek a mai meccsen is csak - enyhe túlzással - csetlettek-botlottak.

Essék szó a lengyelekről is, akik megilletődöttek nem, viszont pontatlanok voltak, és ezért nem is tudtak nagy helyzetet kialakítani, pláne gólt szerezni. Ki tudja, talán a techikai tökély hiánya is okozhatta, hogy a legfontosabb pillanatokban nem jól értek labdába, no meg ott volt Jens Lehmann, akit bár Costa Rica kétszer megviccelt, azóta összekapta magát, s újra arsenalos formájában védett.

Megfigyeltünk, Ballack igazi csapatkapitány módjára viselkedett, a - szerinte - kétes eseteknél odament a bíróhoz, megkérdezte, "Uram, ezt miért kellett lefújnia?", a gyengébb pillanatokban pedig űzte-hajtotta csapattársait. Fejpárbajokat nyert, és Lehmann, még ha a kezdőkörben is volt a középpályás, akkor is felé dobta a labdát, és a többi játékos is a legtöbbször őt kereste az átadásoknál.

Ezt nem tűrte Radoslaw Sobolewski, aki felvágta Ballackot, hősünk pedig cserébe a 30. percben távolról rászúrta a labdát, de nem találta el a kaput.

Podolski, a Ruhr-vidék Maradonája (ha a 21 éves kölni játékos karrierje így fog felfelé ívelni, akkor tán tényleg így fogják hívni előbb-utóbb) is mindent megpróbált, de ő sem tudott betalálni az első félidőben, az utolsó percben épp a kapufa mellé lőtt.

Fogadjunk a lengyelekre?

Impresszívnek egyáltalán nem tűnt a Nationalelf, de ez a szurkolókat nem zavarta, amint egy fehérmezeshez került a labda, azonnal zúgott a stadion, a gólhelyzeteknél pedig majd kiugrottak a bőrükből a nézők. Elöl azonban senki nem volt a helyzete magaslatán, a támadások pontatlanok voltak, technikai hibák és rossz helyezkedések miatt igazán veszélyes szituációt a második félidő első kétharmadában nem tudott kialakítani a Nationalelf.

A lengyel csapaton viszont még nyomát sem lehetett látni annak, hogy az életben maradásért küzd, labdabirtoklásban is a németek voltak jobbak, Lehmann pedig ahány lövés kapott, mind az ölében landolt. Ballack a második félidőben visszafogottabb volt, ráadásul egy szerelésnél lábra csúszott, amiért besárgult a cséká.

A mellettem ülő angol újságíró nem csak a munkájával volt elfoglalva, sms-ben azt írta barátjának, hogy: "Fogadj a lengyelekre, nyerni fognak!" Hogy mire alapozta tippjét, az talány, meglehet, a Celticben focizó, általa csak "Magic" Zurawskinak hívott csatárban látta a siker zálogát.

Óriási pfujolás fogadta az esetet, amikor Ballack ellen szabálytalanságot követtek el, mikor viszont beállt David Odonkor, a piros cipős, színes bőrű közönség kedvenc, a stadion majd szétrobbant az éljenzéstől, a támadó ugyanis a Dortmund futballistája. Eleinte nagyon nem ment szegénynek: sárgát kapott, színészkedett, szerelték, ügyetlenkedett, elfutásai is sikertelenek voltak. A lengyelek a hajrában emberhátrányba kerültek, mivel Sobolewski nekifutott Klosénak, és megkapta második sárgáját, a vendéglátók pedig köszönték szépen, éltek az eséllyel, és megnyerték a meccset. Pedig először - két kapufa után - csak szabálytalan gólt sikerült elérniük épp Odonkor révén, aki a (számára duplán) hazai pálya előnyét kihasználta, s másodjára már három pontot érő találatot ért el.

Jürgen Klinsmann a levegőbe csapott, Ballackék összeölelkőztek, tiszteltkört futottak, Dortmundban pedig igazi futballfiesta vette kezdetét, a németek a szinte biztos továbbjutást ünnepelték, míg szegény lengyel drukkerek lógó orral nézték, hogy ugrálnak, őrjöngenek, énekelnek, táncolnak a Németországért - nem hiába - szorítók. A fülig érő szájú szurkolók örömmel pózoltak fényképezőgépünk előtt, míg a lengyel újságíró kolléga sörrel kínált, és iszonyatos bánatáról kezdett mesélni, de végül bevallotta: most, hogy a lengyelek - szinte biztosan - elbúcsúztak, a németekért fog szorítani. A germán örömmámort kicsit elcsendesítette az időjárás, egy szempillantás alatt elerett az eső, és egészen csütörtök reggelig meg sem állt. Az ég pont olyan volt, mint a Polska piros-fehérjeinek a hangulata - borús, délben viszont már csicseregtek a madarak, előbújt a nap. Hogy ez melyik csapatnak kedvez, a következő hetekben dől csak el...

A már majdnem továbbjutott németek és majdnem kiesett lengyelek végleges sorsáról viszont biztosan a 15 órakor kezdődő Ecuador-Costa Rica meccs fog ítéletet hirdetni.