Kilencvenegy percnyi valódi terror

Vágólapra másolva!
Az [origo] filmklub következő vetítését nem ajánljuk azoknak, akik csak azért járnak moziba, hogy egy óriási adag popcorn mellett megfeledkezzenek a problémáikról, mert A United 93-as című dráma a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról szól, és mivel hűen követi a valós eseményeket, happy endre sem lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Paul Greengrass megrendítő, de patetikus megoldásoktól mentes filmben örökítette meg a 2001. szeptember 11-i események egy szeletét: a United Airlines 93-as járatán történteket. Ez volt az al-Kaida öngyilkos merénylői által eltérített négy gép közül az, amely nem érte el célját, hanem a pennsylvaniai Shanksville mellett lezuhant. A film készítői a lehető leghűbben szerették volna rekonstruálni az eseményeket, de mivel egyetlen túlélő sem maradt, természetesen nem lehet pontosan tudni, hogy mi zajlott le a gép fedélzetén.

A gép eltérítése után több utas telefonbeszélgetést bonyolított le a családtagjaival, így a túlélő rokonok tudtak segíteni a filmkészítőknek, akik a roncsok közt megtalált fekete doboz pilótafülkében rögzített hangfelvételéből származó információkat is felhasználták a filmhez. A valószerűség érdekében A United 93-as valós időben mutatja be a kb. egy és negyed órán át tartó repülés során történteket. A fedélzeten zajló drámával párhuzamosan a földi eseményeket is láthatjuk: a légiirányítók és a hadsereg erőfeszítéseit, hogy megoldják a lehetetlen helyzetet. A film középpontjában az utasok hősiessége áll, akik megpróbáltak betörni az elfoglalt pilótafülkébe, és ezzel arra kényszerítették a terroristákat, hogy tervezett célpontjuk elérése előtt a földnek vezessék a repülőt.

A gép utasainak megformálására szándékosan viszonylag kevéssé ismert (főként eddig csak tévésorozatok kisebb szerepeiben feltűnő) színészeket választottak ki, akik képesek elhitetni a nézőkkel, hogy átlagembereket látnak a vásznon. A film forgatókönyvíró-rendezője, Paul Greengrass korábban többek közt a Véres vasárnapot és a Bourne-csapdát készítette. A rendező már az 1972. január 30-i észak-írországi tüntetés eseményeit feldolgozó Véres vasárnap készítésekor is élt a lehetőséggel, hogy beszéljen az érintett családokkal, és így nyerjen tényleges bepillantást az eseményekbe, és most is ezt a módszert követte. Egy interjúban elmondta, hogy a film premierjét megelőzően sok kívülálló feltette neki a kérdést, hogy nincs-e még túl közel szeptember 11. tragédiája ahhoz, hogy filmre vigyék, ugyanakkor az áldozatok családtagjai csak ennek ellenkezőjét kérdezték tőle: "Mi tartott ennyi ideig?"