5 igazán egészséges étel, amiket az emberek többsége nem kedvel

Vágólapra másolva!
Cikkünkben 5 olyan ételt mutatunk be, amelyek már a történelmi idők óta közutálatnak örvendenek, főleg a gyerekek körében. Vannak azonban, akik felnőttként sem kedvelik meg őket. Azonban érdemes lenne egy esélyt adni nekik, hiszen ezek mindegyike tápláló, egészséges és valójában nagyon finom étel, csak jól kell elkészíteni.
Vágólapra másolva!

Kelbimbó

A káposztafélék - így a brokkoli, karfiol, kelkáposzta, fejes káposzta - eleve nem tartoznak a legkedveltebb élelmiszerek közé, a kelbimbót azonban a legtöbb ember annyira utálja, hogy a világ összes pénzéért sem kóstolná meg.

Valóban nem a legvonzóbb zöldség, ha csak natúr, párolt formában kerül az asztalra, kénes illata és kesernyés íze miatt jogosan idegenkednek tőle.

Azonban bármilyen hihetetlennek tűnik, de a kelbimbót is el lehet úgy készíteni, hogy az emberek többsége a tíz ujját megnyalja utána.

Ez a vajban pirított kelbimbó fűszeres öntettel például annyira finom, hogy sokak kedvenc körete lehet. Piríthatjuk baconnel vagy diófélékkel együtt is, így már egy könnyebb egytálételként is megállja a helyét. És nem utolsósorban rendkívül egészséges, télen is kapható vitaminbomba.

kelbimbó, kvíz
Fotó: pixabay.com