Megtanítja driftelni sofőrjét az Alpine A290 edzőfunkciója

Fotó: Alpine
Vágólapra másolva!
Klasszikus izomautóként alkották meg az Alpine A290-es kisautót, ami 180-220 lóerős hajtómotorral száguld.
Vágólapra másolva!
Fotó: Alpine

A múlt század 60-as éveiben úgy születtek meg az első izomautók az Egyesült Államokban, hogy egy számmal nagyobb autóból származó technikát szereltek a motortérbe, hasonló történt most az Alpine A290-es megalkotása során is. Fogták a Renault kisautó-villanyautó alapjára épített Renault 5-öst, és a kompakt Megane E-Tech Electric hajtómotorját tették bele. Az eredmény 180 vagy 220 lóerős teljesítmény, ami könnyedén mozgatja az 1479 kg tömegű, 4 méteres karosszériát.

Fotó: Alpine

Nagyon finom szabályozással érik el, hogy a 300 Nm-es azonnali nyomaték ne cibálja ki a vezető kezéből a kormányt, az Alpine Torque Technology rendszer még fékezéses differenciálzárat is tartalmaz. Az Alpine A290 csúcsmodellje 6,4 másodperces 0-100 km/óra sprintet tud, ami a rajtautomatika segítségével könnyen reprodukálható. A kormányon lévő OV (Overtake – ang. előzés) gomb megnyomásával 10 másodpercig extra teljesítményt kap a sofőr, ezt aztán 30 másodperc után ismételheti, illetve 15 másodperc után 5 másodpercig veheti igénybe az extra erőt. Ezt a funkciót a versenysport és a videójátékok világából vették át. Az RCH (Recharge – ang. visszatöltés) kapcsoló segítségével 4 fokozatban állítható a fékenergia-visszatermelés.

Fotó: Alpine

Nem csak egyedi grafikát készítettek a digitális rendszernek, de vezetési tanácsokat is tud adni az elektronika az Alpine Telemetrics segítségével, onnan kezdve, hogy merre felé tekint a sofőr, vagy mi a helyes pedál- és kormánykezelés. Ráadásul a szoftver tanul is, ahogy fejlődik a sofőr tudása, úgy emeli a lécet, egy szint felett már a fordulóban gázelvételre provokált driftre is tanít. A gyári mérnökök akusztikusok és zenészek segítségével dolgoztak az Alpine A290-es hangján, a kifelé sugárzott menethang mellett a Devialet hifi által az utasteret megtöltő zenei aláfestés is egyedi, az Alternative Soundot a hétköznapok számára ajánlják, az Alpine Sound a sportosabb időtöltés idejére van.

Fotó: Alpine

Alapáron kapja az 52 kWh kapacitású akkumulátort az Alpine A290, a fedélzeti töltő 11 kW-os és kétirányú (energia-leadásra is képes), villámtöltésre 100 kW-tal van lehetősége. Még nincs végleges homologizáció, így csak becsült érték a 380 km-es hatótávolság. A maximális vezetési élményre vágyóknak a GT Performance változat ajánlott, ennél a 220 lóerős hajtómotor mellett már jól tapadó Michelin Pilot Sport 5-ös abroncsokat is adnak. A piaci bevezetésnél lesz választható az 1955 példányra limitált GTS Premiere Edition, egyedi megjelenéssel és gazdag felszereltséggel.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!