Késsel és láncfűrésszel fenyegette a szomszédait egy diósjenői férfi

Sziréna
Képünk illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
A 49 éves diósjenői férfi több szomszédját is azzal fenyegette meg, hogy megöli őket. Egy asszony felé baltával indult meg, egy másik szomszédját pedig előbb egy láncfűrésszel, majd egy késsel fenyegette.
Vágólapra másolva!

A férfi 2021 augusztusában a vele közös udvart használó nőt kezdte el szidni. Amikor a nő arra kérte, hogy fejezze be, a férfi egy kis baltával megindult felé, hogy azzal „agyonüti”. Két közelben dolgozó férfi határozott fellépése állította meg. 

2022-ben egy másik szomszédját is többször megfenyegette. Először tűzifa darabolása közben meglátta, odakiabált neki, majd összevesztek egymással. 

A férfi a bekapcsolt láncfűrésszel átment a szomszédhoz, bement az udvarára és azt kiabálta neki, hogy megöli, levágja a fejét. 

A környékbeliek hatására lenyugodott, de később egy vascsővel akarta megtámadni a szomszédot. 

Sziréna
Képünk illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor / Origo

Tavaly januárban, részegen egy sörös üveggel akarta fejbe vágni a szomszédját, augusztus 2-án pedig a háza előtt állt, amikor káromkodva kiabált neki, majd a kezében lévő szatyorból elővett egy kést. Ezek után azt mondta a szomszédnak, hogy menjen ki hozzá az utcára, mert meg akarja ölni. 

Az ügyészség zaklatás miatt emelt vádat a férfi ellen. 

Az Origo megírta, hogy korábban egy nagyoroszi férfi késsel fenyegette meg a szüleit, egy jászsági férfi pedig rendőröket fenyegetett. Pápán egy férfi gyilkossággal fenyegette meg a szüleit, egy ócsai férfi pedig a válófélben lévő feleségét fenyegette. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!