Heves harcok dúlnak Pokrovszkban, Oroszország Harkovot és Szumit is támadja

Ukrajna, háború, Harkov
Rendfenntartók vizsgálódnak egy harkovi ipari épületet ért rakétacsapás után
Fotó: AFP/Oleksiy Kuleba
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül23 bejegyzés

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 821. napjáról.

 

04:27
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt csütörtökön

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

04:37
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország segít

Magyarország területére 2024. május 23-án az ukrán-magyar határszakaszon 5309 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4953 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 38 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

04:42
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Korlátozott védelem

Ukrajnának nincs elegendő légvédelmi eszköze, hiányzik a nagy hatótávolságú tüzérségi ereje, valamint a lehetősége, hogy fegyvereivel oroszországi célpontokra lőjjön - mondta napi videójában az ukrán elnök, aki szerint Oroszország a pusztítás újabb szintjére lépett azzal, hogy kilőtte Harkovban Ukrajna egyik legnagyobb nyomdáját, ahol sok ukrán kiadó könyvei készültek.
"Ez az oroszok célja: felégetni és elpusztítani az élet minden szféráját" - fogalmazott.

05:30
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Két nap, két vadászgép

Napi videójában az ukrán elnök külön köszönetet mondott a 110. gépesített dandárnak, amiért sikerült kilőniük egy orosz Szu-25-ös csatarepülőt. Előző nap - szintén a donyecki régióban - a 47. gépesített dandár is kiiktatott egy Szu-25-ös gépet - mondta Volodimir Zelenszkij.

06:34
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Megzavarták az ukrán bombákat

Az orosz zavarás megakadályozta Ukrajna viszonylag új, nagy hatótávolságú GLSDB bombáit abban, hogy eltalálják a céljukat – mondta el három, a problémát jól ismerő személy a Reutersnek. A Boeing és Saab gyártmányú, földről indítható kis átmérőjű bomba hatótávolsága 161 km. Rakétamotorral indul, majd a szárnyak kipattannak, hogy megnöveljék hatótávolságát. Az irányítórendszert azonban az orosz zavarás célpontjaként a gyártók igyekeznek ellensúlyozni.

07:07
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Betörtek a Szumi régióba

Az orosz csapatok behatoltak az észak-ukrajnai Szumi régióba, ahol csaknem 1500 embert, köztük 200 gyereket evakuáltak Bilopillia és Vorozsba városokból, a régió kormányzója, Volodimir Artiuk szerint.

07:30
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Légvédelmi pajzs

Lengyelország és Görögország felszólította az EU-t, hogy hozzon létre „légvédelmi pajzsot” Oroszország ellen. „Európa biztonságban lesz mindaddig, amíg biztonságban vannak fölötte az egek” – írta Donald Tusk lengyel miniszterelnök és görög kollégája, Kyriakos Mitsotakisz Ursula Von der Leyennek, az Eurpai Bizottság elnökének címzett levelében, amelyben „átfogó együttműködésre szólítanak fel, hogy megvédjük közös uniós légterünket minden bejövő fenyegetéstől”.

08:12
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Térképen az ukrán és az orosz hadműveletek

Az ukránok előrenyomultak az észak-harkivi területhez tartozó Lukjancsi és a Luhanszki területhez tartozó Kreminna közelében, az oroszok pedig a Donyecki területhez tartozó Beresztove, Csasziv Jar, Avdijivka és Donyeck város közelében, valamint a Donyeck-Zaporizzsjai terület határvidékén lévő Velyka Novoszilka közelében – írta legfrissebb elemzésében az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW).

 

09:03
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Orosz kommunikációs állomást támadtak a Krímben

A krími Alushtában telepített orosz kommunikációs központot ért ukrán rakétatámadás, ami jelentős károkat okozott a berendezésekben, többen megsebesültek – közölte ma az Atesh ukránbarát partizáncsoport.

 

10:12
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Megvan az első, F-16-osokra kiképzett ukrán pilótacsapat

Az ukrán pilóták első csoportja végzett az F-16-osok arizonai kiképzési programján - közölte a Erin Hannigan, az amerikai légi nemzeti gárda szóvivője. Hannigan nem hozta nyilvánosságra az első végzősök számát vagy a diploma megszerzésének pontos időpontját "a biztonságuk érdekében tett óvatosságból".  A pilóták most Európába mennek további kiképzésre - írta a Politico egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

 

11:40
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Légvédelmi pajzs kerülhet az uniós országok fölé

Lengyelország és Görögország kezdeményezte, hogy az unió hozzon létre egy különleges légvédelmi pajzsot az európai országok számára.  "Európa addig lesz biztonságban, amíg a felette lévő égbolt is biztonságos" - fogalmazott csütörtökön Donald Tusk lengyel miniszterelnök és görög kollégája, Kyriakas Mitsotakis az EU Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek címzett közös levelében.

A kezdeményezés szerzői szerint egy ilyen légvédelmi pajzsnak olyan projektnek kell lennie, amely "az európai biztonság jelentős sebezhetőségére" ad választ. Tusk és Mitsotakis az EU-tagállamok következő, júniusi csúcstalálkozóján akarják előterjeszteni javaslatukat.

 

12:29
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Új támadó drónt fejlesztettek ki a lengyelek

Az új fejlesztésű drón öt kilós robbanófejjel van felszerelve, korábbi változatait használta a lengyel hadsereg, és az ukránok is bevetették őket az oroszok ellen. A mostani változat képes az öncélzásra, és erős jelszűrés mellett is bevethető.

 

13:40
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Halottak, sebesültek Harkovban

Az Ukrajna elleni orosz támadásokban legalább 10 ember meghalt és legalább 48 megsebesült az elmúlt nap folyamán, túlnyomó többségük Harkovban - jelentették ma regionális hatóságok. A városban egy rakéta egy nyomdát talált el, itt heten haltak meg, további huszonegy civil sebesült meg a városban - közölte Oleh Szinyehubov kormányzó.

 

14:53
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Zelenszkij Harkovba ment

Zelenszkij ukrán elnök ma meglátogatta az egy nappal korábban egy orosz rakétatámadásban lerombolt harkovi nyomdát, amelyben hét ember halt meg. 
"Tegnap egy orosz rakétacsapás hét embert ölt meg itt" - írta a közösségi médiában közzétett bejegyzésében, hozzátéve: "Részvétemet fejezem ki a családjuknak és a barátaiknak”.

 

15:49
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Két nagyhatalom békekonferenciát szervezne

A Bloomberg értesülései szerint Brazíial és Kína békekonferencia szervezését fontolgatja Oroszország és Ukrajna részvételével. A kiadvány megjegyzi, hogy ez az első alkalom, hogy Kína egy másik országgal közös nyilatkozatot ír alá az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

16:34
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország hazarendelte egy nagykövetét

Oroszország konzultációra hívta Moszkvába örményországi nagykövetét. A külügyminisztérium nem indokolta a döntést.

17:20
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna orosz vadászbombázókat robbantott fel - videó

Ukrajna drónokkal támadta meg a földön tartózkodó orosz vadászgépeket, május 19-én éjjel. A Planet Labs műhold legalább két orosz vadászgép tönkretételét rögzítette. A felvételeken az is látszik, hogy a csapások után a vadászgépek nagy részét kivonták erről a repülőtérről.

 

18:13
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Putyin "be akarja fagyasztani" a háborút a jelenlegi frontvonalon

A Kreml kész a béketárgyalásokra, ha Oroszország megtarthatja az elfoglalt területeket a jelenlegi frontvonal mentén - írja a Reuters négy orosz forrásra hivatkozva.

Putyin addig harcolhat, ameddig kell, de Putyin kész a tűzszünetre is - a háború befagyasztására

 - mondta egy magas rangú orosz tisztviselő.

18:46
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna visszautasította a tankokat

Ukrajna számos hiba miatt megtagadta néhány elavult Leopard 1A5 harckocsi átvételét Dániától és Németországtól - jelentette a DR műsorszolgáltató a dán védelmi minisztérium dokumentumaira hivatkozva.

19:12
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Új ország léphet be a háborúba

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint a harkovi terület offenzívájához Oroszország Afrikai Hadtestet telepít és Moszkva múlt héten a Vovcsanszkban folyó harcokhoz már az Afrikai Hadtest egységeit vetette be - jelentette a brit védelmi minisztérium.

19:48
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Németország új katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának

A csomag a következőket tartalmazza:

  • Leopard 1 A5 harckocsikat (Dániával közösen);
  • Bergepanzer 2 ARV páncélozott harckocsi;
  • Biber hídépítő;
  • Pionierpanzer Dachs páncélozott jármű;
  • 16 Mercedes-Benz Zetros teherautó;
  • 4 Wisent 1 műszaki jármű;
  • 34 RQ-35 Heidrun felderítő drón;
  • 20 VECTOR felderítő drón pótalkatrészekkel;
  • 8500 lőszer 155 mm-es tüzérséghez;
  • 1,75 millió lőszer lőfegyverekhez;
  • 111 Haenel CR308 puska, 80 Haenel HLR338 mesterlövészpuska, 540 Haenel MK556 támadó puska;
  •  20 MG3 géppuska harckocsikhoz.

 

20:36
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

A finn elnök bejelentést tett

Finnország elnöke közölte, hogy az ukrán elnök kérésére meghívja az országokat az Ukrajnával kapcsolatos svájci békecsúcstalálkozóra.

Most rengeteget telefonálok, különösen a globális Dél országainak, és remélem, hogy június közepén részt vesznek a találkozón

 - idézte Alexander Stubb elnököt a finn média.

21:30
május 24, 2024
Vágólapra másolva!

Indulhatnak az első ukrán elítéltek a frontra

Ukrajnában szabadon engedtek 50 elítéltet, akik katonai szolgálatra jelentkeztek - közölte a Hmelnickij városi kerületi bíróság. Az önkéntesek túlnyomó része fiatal férfi, akiket többnyire lopásért elítéltek. A bírósági meghallgatások során elmondták, hogy nem rendelkeznek a katonai szolgálathoz szükséges különleges képességekkel, de bizakodásuknak adtak hangot, hogy azokat gyorsan el tudják majd sajátítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!