Hiába támadt egy túrázóra a medve, mégsem altatják el

Vágólapra másolva!
A Grand Teton Nemzeti Parkban egy grizzly medve szétmarcangolt egy túrázót, de a hatóságok szerint az állat csak a kölykét próbálta megvédeni, ezért nem lövik ki vagy fogják be.
Vágólapra másolva!

Az Origón is beszámoltunk róla korábban, hogy egy barnamedve rátámadt egy férfira és súlyosan megsebesítette azt egy amerikai nemzeti parkban. A hatóságok közölték, hogy a grizzlyt nem fogják befogni vagy elaltatni, mert valószínűsíthető, hogy az állat csak az egyik kölykét próbálta megvédeni.

Miközben a medve a Signal-hegyen majdnem szétmarcangolta a túrázót, beleharapott a férfi riasztószeres dobozába, aminek hatására az állat elmenekült. 

A 35 éves massachusettsi férfi gyakorlottan járt el, halottnak tettette magát, amikor az állat rátámadt.

medve
Barnamedve.
Fotó: Shutterstock/Valeriomei

A támadás miatt a Signal-hegyet illetve a csúcsára vezető túraútvonalat lezárták. 

A döntés, miszerint nem üldözik a medvét a támadás után azért született, mert az állat természetes módon viselkedett.

A vadőrök a Yellowstone régió mintegy 1000 medvéje közül sokat nyomon követnek és tanulmányoznak, de a vasárnap délutáni támadásért felelős medvét nem ismerték.

A támadás annak ellenére történt, hogy az áldozatnál medveelhárító spray volt, és zajjal is riasztotta a medvéket az erdőben - áll a közleményben.

A férfi a vadőrökkel beszélgetve utólag elmondta, hogy egy kisebb medvével is találkozott, amely elfutott előle. Amikor a riasztó spray-ért nyúlt, látta, hogy egy nagyobb medve támad rá.

A medve többször megharapta, mielőtt beleharapott volna a paprikaspray-s dobozba, amely kipukkadt és elűzte a medvét.

A férfi olyan területen volt, ahol volt térerő, így segítséget hívott. Egy helikopter érkezett a helyszínre, a férfit kórházba szállították - írta a CBS.

A nyomozók a férfi elmondása alapján azt gyanítják, hogy a kisebb medve, amelyet látott, egy idősebb kölyök volt, amely a megtámadott nőstény grizzlyhez tartozott. Az anyamedvék agresszívan védik utódaikat, és születésük után két-három évig velük maradnak.

2021-ben egy éhes medve követett hosszú időn át egy túrázót a parkban, de a férfinak, aki levideózta az esetet sikerült elmenekülnie. Nem volt ilyen szerencséje egy montanai hegyi túravezetőnek, akit  szétmarcangolt egy grizzly medve a Yellowstone Nemzeti Parkban. Tavaly pedig egy medvével végzett valaki, megöltek egy grizzlyt a park közelében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!