Lengyelország
15:002024. június 16.
Hollandia
Szlovénia
18:002024. június 16.
Dánia

Mesterséges intelligenciával védheti az ügyfeleit a Mastercard

Vágólapra másolva!
A Mastercard új módszerrel próbál védekezni az online csalók ellen. A cég a legújabb frissítésének köszönhetően, mesterséges intelligencia segítségével várhatóan még azelőtt észre fogja venni, hogy feltörtek egy kártyát, hogy arról pénzt lopnának el.
Vágólapra másolva!

A Mastercard bejelentette, hogy a héten új szoftverfrissítést vezetnek be, amely a mesterséges intelligenciát integrálja az eddig is működő csalás megelőző technológiájukba. Ez lehetővé teszi majd, hogy olyan gyorsan észleljék azt, ha valaki feltöri valamelyik ügyfelük adatait, hogy még azelőtt tudjanak cselekedni, hogy a csalók pénzt tudnának leemelni a kártyáról. 

A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy kitaláljuk, hol törték fel a kártya adatait, hogyan azonosíthatjuk, hogyan történhetett ez meg, és hogyan tudjuk gyorsan orvosolni ezt a helyzetet az ügyfelek számára, akik még nem is észlelték, hogy probléma lenne

– mondta Johan Gerber, a Mastercard biztonságért és kiberinnovációért felelős ügyvezető alelnöke.

Young,Happy,Woman,In,Casual,Clothes,At,Cafe,Buy,Breakfast debit card, credit card, bankkártya
A mesterséges intelligencia megvédheti a felhasználókat a csalóktól
Fotó: ViDI Studio / Shutterstock/Copyright (c) 2021 ViDI Studio

Ez az újítás azért is fontos, mert ezek az ellopott kártyaszámok huzamosabb ideig észrevétlenek maradhatnak, néha hetekig, hónapokig vagy akár évekig, és emiatt amikor a csalás megtörténik, már nem tudják visszavezetni, hogy hol történt a feltörés. Ez az újítás nagyban elősegítheti a hitel- és bankkártya használatot, de a cég hosszú távú célja az, hogy egy teljesen más rendszerre álljanak majd át a jövőben. 

Nemrég arról számoltunk be, hogy jön a mesterséges intelligencia a Chrome böngészőbe, ugyanis a Google saját Gemini Nano szöveggeneráló modellje kerül be a böngészőbe, a cég szerint ezzel például közösségi médiás bejegyzések, termékértékelések, egyéb kisebb szövegek lesznek készíthetőek. Nagy érdekesség, hogy az Edge böngésző Copilot asszisztensével ellentétben a Chrome generatív MI-je teljesen a felhasználók számítógépein fut majd, nem pedig internetes szervereken.

Áprilisban pedig az a hír kavart nagy port, hogy egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada fogja vezetni a Dunára visszatérő Delta című műsort. A műsorvezető nyelvi és videós modell együttes használatával jött létre, a pontos működése azonban üzleti titok. Az biztos, hogy a kinézete és a működése adásról adásra fejlődni fog. 

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy május eleji konferencián Budapesten.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről