Kiderült, miért nem beszél évek óta Tóth Gabi és Opitz Barbi

Vágólapra másolva!
Tóth Gabi nemrég azt nyilatkozta egy interjúban, mentorként úgy érezte, mintha Opitz Barbi a fogadott lánya lenne. Most megszólalt a fiatal énekesnő, aki úgy fogalmazott, ő is családtagként tekintett tanárára.
Vágólapra másolva!

Tóth Gabit húsz éve a Megasztárban fedezték fel, pont ezért gondolta magát megfelelő mentornak később. Mint mondta, pontosan tudta, min mennek keresztül a kitörni vágyó fiatalok, ezért amit csak lehetett, megtett értük. Opitz Barbira úgy tekintett, mintha a fogadott lánya lenne. Erről most a fiatal lány mesélt.

A próbák mellett rengeteg közös programot csináltunk Gabival.

Elmentünk vásárolni, és vett nekem ruhákat, főztünk vagy csak nagyokat beszélgettünk. Abszolút a bizalmasom volt, és én is családtagként tekintettem rá abban az időben. Sajnos ezek az alkalmak a műsor után egyre ritkultak, majd teljesen megszűntek. Nincs ennek különösebb oka, ez az évek során alakult így, fokozatosan távolodtunk el. Mindenki folytatta tovább a saját életét, és építette a karrierjét. Viszont a mai napig nagyon hálás vagyok neki minden segítségéért" - mondta a botrányos kapcsolatával leginkább a hírekbe kerülő Opitz Barbi, aki érti, hogy Tóth Gabi miért gondolja azt, zenei stílust kéne váltania.

Azt gondolom, a mostani dalaimban is rengeteg mély érzés van. 

Szerintem arra gondolhatott Gabi, hogy jelenleg nem maximálisan mutatom meg a tehetségem. Engem úgy ismerhettek meg az emberek az X-Faktorban, mint egy lírai, nagyívű dalokat előadó énekesnőt, aki leénekli a csillagos eget. Én is érzem magamban, hogy többre is képes vagyok, de amikor stílust választottam, akkor olyat kerestem, amely nekem és az embereknek is tetszik. Így jött ez a latin hangzás" - tette hozzá az énekesnő a Blikknek adott interjújában.

Opitz Barbi
Opitz Barbi 
Fotó: Instagram 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!