Újabb luxusutazásán panaszkodik Berki Mazsi - kép

Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Berki Mazsi szinte még haza sem ért Amerikából, újra elutazott gazdag barátjával. Szinte már követhetetlen, hogy a luxusözvegy éppen merre jár, de nem sokat tartózkodik itthon az utóbbi időben. Ezúttal Thaiföldre utaztak, amivel gyorsan el is dicskedett a közösségi oldalán, viszont megjegyzett egy-két dolgot, amivel nem volt elégedett.
Vágólapra másolva!

Berki Mazsi férje, Berki Krisztián halála óta teljesen megváltozott, megszállottan plasztikáztatja magát, luxuskörülmények között él, amivel folyton dicsekszik a közösségi oldalán. Folyton utazgatnak gazdag barátjával, szinte soha nem tartózkodnak itthon, az özvegy pedig nagyon élvezi, hogy mindent megkap Zoltán nevű kedvesétől.

Tavaly az ünnepek alatt is utazgattak, hosszú heteket töltöttek Amerikában, ahová Zoltán volt párja, valamint a férfi édesanyja is velük tartott. Berki Mazsit állítólag ez nem zavarta, de most valószínűleg csak kettesben, valamint az özvegy kislányával, Emmával mentek Bangkokba, ahová nemrég érkeztek meg. 

A luxusözvegy bár büszkén osztotta meg, hogy ismét luxusutazáson van gazdag barátjával, mégis próbálta sajnáltatni magát a követőinek, hogy milyen nehézségei adódtak az utazás során, és mi volt az, ami nem tetszett neki.

14 óra utazás után egy más világba csöppentünk. Egy olyan helyre ahol már zavarba ejtően kedves mindenki velünk. 

Első állomásunkra a helyi idő szerint reggel 6.30 -kor érkeztünk, amivel csupán annyi volt a bibi, hogy ilyen korán szinte biztos volt, hogy nem tudjuk elfoglalni a szobát. Szerencsére az úton sikerült 7 órát aludnunk, így, miután letettük a bőröndjeinket a szállodába, nyakunkba vettük Bangkokot. A szállodában felhívták a figyelmünket, hogy kalapot vegyünk magunkhoz, de gondoltuk, reggel még nem lesz rá szükség. Nos, beigazolódott ismét, ha idegen országban járunk érdemes a helyiekre hallgatni" - írta a róla készült fotóhoz Berki Mazsi, aki valószínűleg még jelentkezni fog a közösségi oldalán az újabb luxusutazás részleteiről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!