Rúzsa Magdi megdöbbentő dolgokat árult el a hármas ikreiről

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Rúzsa Magdi hármas ikrei 2022 februárjában születtek, ami ugyan hatalmas boldogság volt, de egyben rengeteg nehézséggel, problémával is meg kellett küzdenie az énekesnőnek.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Rúzsa Magdi videósorozatot indított Anyu Akadémia címen, melynek minden részében más témáról beszélgetnek egy gyereknevelési tanácsadóval. A legújabb epizódban a hármas ikrek születése utáni problémákról és nehézségekről is mesélt.

Ma már teljesen megérti, ha valaki tapasztalat hiányában eleinte sokat aggódik ilyen dolgok miatt. Mint mondta, neki óriási segítség, hogy már beszélnek a gyerekei, és szólnak, ha enni akarnak.

"Bátran vállalom: nekem ez a másfél-kétéves kor a csodakorszak. 

Talán azért is, mert hárman voltak, és én ezáltal nem annyira tudtam élvezni a babás időszakot, mert nekünk az tényleg egy stressz volt.

Mire vége lett az etetésnek, altatásnak, pelenkázásnak, mindennek, addigra kezdődött az egész program elölről, és mi ebbe egy kicsit belerokkantunk" - osztotta meg tapasztalatait korábban. 

Habár mindig is szerették a gyerekeket, párjával másfél év kellett ahhoz, hogy eljussanak arra a szintre, hogy élvezni tudják a szülői örömöket.

Korábban a babák etetése miatt is aggódott, azonban rájött, hogy ahol van étel, ott úgysem hal éhen gyermek.

Azonban nemrég azt is elárulta, hogy éjszaka felváltva ébrednek fel a gyerekei, így ha felkel hozzájuk, nehezen tud visszaaludni, emiatt időnként pedig sokkal feszültebb időszakot él meg.

Már nem tudtunk mihez fordulni, már megőrültünk a nem alvástól, mert folyamatosan megébredtek a gyerekek, plusz fogzás volt, és így egymást is megébresztették, hiszen nem tudták magukat visszaaltatni.

De minden úgy jó, ahogy van, ez a helyzet arra is jó volt, hogy másfél éven keresztül tényleg mindig ölelve voltak, és úgy aludtak el. Igaz, hogy rámentünk, de azt a fajta alapot megkapták" - nyilatkozta a Best magazinnak.

Az énekesnő egyébként egyre gyakrabban mutatja meg gyerekeit, Lujzát, Kevét és Zalánt, akik februárban lettek kétévesek. Gyerekei három teljesen különböző személyiségek, akik egymást tanítva, egymás mellett fejlődnek. Lánya a legcserfesebb és a legkommunikatívabb, fiainak pedig már saját érdeklődési köreik is vannak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!