Vajna Tímea bikiniben mutatta meg műtéti hegeit - fotó

Vajna Tímea
Vágólapra másolva!
Vajna Tímea legújabb bikinis képén direkt kiemelte a hegeket, amelyek műtétek után maradtak a testén.
Vágólapra másolva!

Vajna Tímea legutóbb jócskán dekoltált felsőben mutatta meg a melleit azoknak, akik a közösségi oldalakon követik az életét, most pedig egy Instagram-sztoriban tett közzé magáról egy bikinis képet – igaz, újabb posztjának más üzenete is van, mint csupán annyi, hogy milyen jól néz ki.

Vajna Tímea bikiniben
Vajna Tímea posztja
Fotó: Instagram/Vajna Tímea

Mint látható, az influenszer az #endometriosis hashtaget rendelte a képhez, ezzel is jelezve, hogy endometriózissal, komoly nőgyógyászati betegséggel küzd, a petefészkéből több cisztát is eltávolítottak már. A műtétekre 2021-ben került sor, ennek nyomait azonban még mindig viseli a testén Vajna Tímea – a hegeket kis szívecskékkel jelölte meg a fotón.

Nehéz időszakon van túl

Vajna Tímea mostanában kevés vidám tartalmat posztol, sokkal inkább a legnagyobb szomorúságáról, a saját gyerekért való küzdelmeiről vallott. Nemrég elárulta, hogy az elmúlt években négyszer vetélt el, mára már teljesen lemondott arról, hogy természetes úton szülessen gyereke.

Minden fiatal lánynak üzenem, csak mert jót akarok, hogy időben fagyassza le a petesejtjeit.

Több ciklusban is akár (ha nincs párkapcsolatban, vagy egyéb okok miatt), mert utána már túl késő lesz. Én is azt hittem 37-38 évesen, hogy még ráérek, és lelkileg sem voltam még jól, de 40 után elkezdődik az igazi mélyrepülés" – írta nemrég a közösségi oldalán Vajna Tímea. 

"Én 35 évesen fagyasztottam le először, de sajnos eddig nem működött még az sem" – árulta el ugyanabban a posztban. Az üzletasszony már néhai férjével, Andy Vajnával is tervezett családot, majd az örökbefogadáson is gondolkodott, de végül nem vágott bele.

Tavaly aztán újra férjhez ment, üzletember párjával, Ráthonyi Zoltánnal Los Angelesben házasodtak össze. Eddig vele is sikertelenül próbálkoztak, Vajna Tímea az esküvői képei mellett számolt be az újabb veszteségről: "2023 tele volt váratlan meglepetéssel, megpróbáltatásokkal, örömmel, boldogsággal és mérhetetlen fájdalommal is, ahogy 2022 is... Kisfiunkat a szülinapom után sajnos elveszítettem, csaknem 3 hónaposan (a hasam a progeszteron injekció miatt volt olyan nagy). Ő volt a 4. Angyalka, és beleéltük magunkat, hogy végre sikerült" – írta akkor az Instagramon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!