Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Így van a békülés óta Kucsera Gábor és Tápai Szabina - fotók

Tápai, Kucsera
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, mégsem válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor, akik házasságuk legdurvább mélypontján vannak túl. A békülésük óta most osztottak meg először közös fotókat, melyeken mindketten ragyognak a boldogságtól, sőt, gyerekeiket is megmutatták.
Vágólapra másolva!

Újra egy családot alkot Kucsera Gábor és Tápai Szabina, akiknek három közös gyerekük született a több mint tíz éve tartó házasságuk ideje alatt. A házaspár tavaly jelentette be, hogy úgy döntöttek, válnak, a nehéz döntésben félrelépés is közrejátszott, amit végül Kucsera el is ismert. Azonban sokaknak gyanús volt, amikor kiderült, hogy a mai napig is házasok, azaz nem sürgetik a válást, és mind a ketten arról számoltak be, hogy jobb a kapcsolatuk, mint valaha. 

Bár eleinte tagadták mind a ketten, hogy újra egy pár lennének, végül elárulták, hogy sikerült felállniuk a padlóról és újra együtt élnek. Ez a Beköltözve Hajdú Péterrel forgatásán derült ki, ahol eredetileg Kucsera Gábor volt a vendég, de egy ponton Tápai Szabina is megjelent, együtt jelentették be a nagy hírt.

Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani

- hangzott el a nagy vallomás a műsorban, ahol már csókot is váltottak egymással.

A műsorban Kucsera Gábor azt is elismerte, hogy megcsalta gyerekei anyját, de ezt folyamatosan tagadta. Tápai Szabina viszont most arról beszélt, hogy a békülésükhöz muszáj volt ezt is részletesen átbeszélniük.

Ez volt az a pont, amikor tényleg elkezdtem újra hinni benne, mert mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet. Voltak titkok, amiket be kellett, hogy valljon, és amikről én már tudtam más forrásból.

Volt, amin csak nevettünk, mert én másik nőre gondoltam... Mondtam is neki, hogy ne már, még vele is?" – magyarázta a háromgyerekes édesanya, akinek nem volt könnyű dolga, hogy megbocsásson férjének, de valójában be kellett látniuk, hogy egyikük sem akarja elengedni a másikat, ezért is halogatták a válást.

Kucsera a műsorban nemcsak a megcsalásról, hanem drogügyeiről is nyíltan beszélt, ami valószínűleg szintén hozzájárult ahhoz, hogy tönkremenjen a házassága. Az egykori kajakozót azonban észhez térítette, hogy majdnem elveszítette feleségét és gyerekeit, most azonban újra nagyon boldogok együtt, ami legújabb fotóikon is egyértelműen látszik, melyekhez csak annyit fűzött hozzá: A családom.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről