Durván támadják Kulcsár Edinát legújabb fotója miatt - kép

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina az egyik legmegosztób hazai sztárt, akit ezúttal a közösségi oldalán kritizáltak legújabb fotója miatt.
Vágólapra másolva!

Az Origo elsőként számolt be arról, hogy Kulcsár Edina és G.w.M ismét szülők lesznek, az egykori szépségkirálynő és a rapper közös fiukat várják, pedig kislányuk még a napokban lett egyéves. A bejelentésük óta folyton faggatják őket a közösségi oldalaikon, ők pedig nagyon élvezik azt, hogy újra a figyelem középpontjába kerültek. Főleg Kulcsár, aki folyamatosan utalást tesz a születendő kisfiuk nevére, vagy a terhességével kapcsolatos kérdésekre, konkrétumokat azonban ritkán árul el.

Ezzel ellentétben mostanában gyakran mutatja meg egyre hatalmasabb terhespocakját, ugyanis belépett a harmadik trimeszterbe. Viszont most nem a gyereknevelését, és a terhességét, hanem az arcát kritizálta az egyik követője. Kulcsár Edina sminkjét egyik jó barátnője, egy profi smnkes készítette el, a végeredményt pedig az Instagram-oldalán is megosztotta. A fotón tényleg picit másképp néz ki a sztár, ugyanis például az ajkai sokkal teltebbek, az arca vékonyabb, ezt pedig többen is észrevették.

Ki van a képen?! Nem sok egy picit a FaceApp? 

- írta egyikük. 

"Mi az a sminktermék, ami megvékonyítja az arcom, az állam picit csúcsossá teszi, és kb. 5 kilót lefarag a fejemből?" - kérdezte az egyik követője.

Kár magyarázkodni. Látjuk, tudjuk hogy FaceApp, vagy más. 

Használjuk mi is, ismerjük már minden vonását, így messziről felismerjük. A videó is valami program, perfect me vagy más, komolyabb kijelzős telefonnal látszik az elmozdulás. De ez nem baj, láttunk már reggel, felkelve smink nélkül. Mindenhogy szép vagy, de természetességedben vagy a legszebb" - olvasható a hozzászólás. 

Alig lehet felismerni, túlzás egy kicsit

 - jegyezte meg egy hölgy. 

Természetesen a sok negatív komment miatt Edina magyarázkodásra kényszerült. 

"Nulla retusálás van a képen. 

A sminkesem tud sminkelni, én meg tudok fotózni.

 Ennyi a titok. Amit a képpel csináltam, az a fényelés. Semmi más. Ennyit számít egy jó sminkes, a megfelelő fények, és az, hogy ismerd magad. Hogy honnan előnyös, ha fotózol - írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében. 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!