Így tudta meg G.w.M, hogy Kulcsár Edina újra terhes

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina
Fotó: Instagram/Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Kulcsár Edina a negyedik gyerekével várandós, már a harmadik hónapban jár.
Vágólapra másolva!

Elsőként az Origo írta meg a nagy hírt, hogy Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyereküket várják, holott kislányuk, Amara még nincs egyéves sem. Az egykori szépségkirálynő már a harmadik hónapban jár, de máris extrém nagy a terhes hasa, ezért is nagyon várta, hogy elújságolja az örömét, hiszen már nem sokáig tudta volna titokban tartani

A házaspár azt állítja, hogy tervezett gyerek volt Amarával ellentétben, mert jobbnak látják, ha kicsi a korkülönbség a testvérek között. Most Kulcsár Edina azt is elárulta, hogyan tudatta G.w.M-mel, hogy újra terhes.

Amaránál az asztalon hagytam a terhességi tesztet, és Márk megtalálta. Most pedig úgy tudta meg, hogy a pozitív csíkok láttán egyszerre kezdtem el hangosan sírni és nevetni. 

Annyira megijedt, hogy valami baj van, hogy utánam szaladt a fürdőbe" - emlékezett vissza Kulcsár Edina arra a pillanatra, amikor ő maga is rájött, hogy újabb babát vár.

A hamarosan négygyerekes édesanya rengeteg üzenetet kap azóta azzal kapcsolatban, hogyan fogja bírni ennyi kiskorú gyerekkel, de ő egyáltalán nem aggódik emiatt, úgy gondolja, hogy jól terhelhető. Bár tudja, hogy eleinte nagyon nehéz lesz, de állítása szerint az teszi boldoggá, hogy férje nagy álmát teljesítheti, hogy egy kisfiúval is megajándékozza. Kulcsár elmondása szerint, mivel tervezték a családbővítést, így már felkészültek a kisfiú érkezésére, minden készen áll az otthonukban is a fogadására.

Az egykori szépségkirálynő jó ideig próbálta titkolni a nyilvánosság és a család előtt is, hogy újra gyereket vár, de nem volt egyszerű a dolga, hiszen gyerekeinek sem mondhatta el, hogy kistestvérük születik, talán ez volt számára a legnagyobb feladat.

A cserfes gyerekszáj miatt másnap már az egész ovi tudta volna, hogy érkezik a tesó


- idézi a Blikk Kulcsár Edinát, aki hozzátette, hogy eddig is teljes volt az életük a hat gyerekükkel, de a közös kisfiúval koronázzák meg a boldogságukat. A jövőben terveznek velük több közös programot, utazásokat, nyaralásokat, hogy minél több közös élményt gyűjtsenek, míg picik a gyerekek.

Kulcsár Edina elmondása szerint a rapper mindig azt mondja, hogy akár húsz gyereket is szeretne tőle, mivel nagyon szereti, de ő úgy gondolja, hogy egy közös kislánnyal és kisfiúval már teljes lesz az életük, de azt nem jelentené ki, hogy biztosan nem vállalna több gyereket G.w.M-mel.