Védekezzünk a gyapjas pille hernyója és a burgonyabogár ellen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Délmagyarország:

sulinet
kolorádóbogár gyapjas pille hernyója nagy tömegben jelent meg


Az erdei gyapjas pille hernyójának kártevése


Az utóbbi esztendőkben hazánk erdőterületein is nagyobb tömegekben jelentkezett az erdei gyapjas pille hernyója. Ez a kártevő 8-10 esztendőnként jelenik meg nagyobb tömegekben, és hatalmas területű erdőrészekről rágja le a lombozatot. Tavaly az Alföldön, a Börzsönyben, Szabolcsban, Heves és Borsod megye területén pusztított főként, az idén pedig már csaknem minden erdőnkben megtalálható. Sok helyen az erdő fái olyanok, mintha nem június, hanem március lenne, mert a lombkoronát a hernyók elpusztították. Az ilyen erdő fái természetesen nem fejlődnek, s így nagy kár éri a népgazdaságot. Tudomásunk van arról, hogy Bulgáriában több százezer hektáron, Csehszlovákiában szintén nagy területeken pusztít, s hallottunk arról is, hogy a jugoszláv és a román erdőkben hasonló méretű fertőzés tapasztalható.


A gyapjas pille hernyója elleni védekezés


A kártevő elleni védekezés - mivel erdőterületről van szó - nagyon nehéz. Eddig tapasztalataink arra mutatnak, hogy amikor ez a kártevő nagy arányokban elszaporodik, a hernyókat tizedelő különféle paraziták és betegségek is elszaporodnak. A nyomukban egyik évről a másikra megszűnik a nagyarányú hernyóinvázió. A kártevőket különféle vegyszerekkel, kiváltképpen érintő mérgekkel (DDT, HCH) pusztíthatjuk, de ezzel rendkívül nagy károkat is okozhatunk, mert a vegyszerek alkalmazása esetén a hernyókártétel megszűnik ugyan, de közben elpusztulnak a szú parazitái is, és ezért később nagyarányú szuvasodás kezdődik meg. Az elszuvasodott fa pedig még tűzrevalónak sem nagy érték. Ezért összefüggő erdőterületeken nem lehet általános védelmet szervezni.


Az erdei gyapjas pille kártételének megakadályozására egyik legcélravezetőbb eljárás a fertőzés körülzárása, elszigetelése. Ha az erdő szélén a szélső fasorokat beporozzuk vagy megpermetezzük, a kártevő nem tud tovább terjedni. Ilyen meggondolás alapján a szőlő, gyümölcsös és egyéb kultúrák tulajdonosai létesítsenek saját területük megvédésére HCH-val vagy DDT-vel elzáró akadályt a fertőzött erdőterületekről szétmászó hernyók elébe. Manapság úgyszólván minden falusi boltban korlátlan mennyiségben árusítanak védekezőszert. A növényvédelmi szolgálat segíti a termelőket, de képtelen arra, hogy a kiskertek ezreit, szőlők és gyümölcsösök százait egyedül megvédje.


Nagy tömegben jelent meg a burgonyabogár


http://www.ebay.fr/
A magyar köznyelv találóan gezarolnak fordította a külhoni készítményt, a Gesarolt

A Dunántúlon a burgonyabogár-fertőzés úgyszólván minden község határára kiterjed. A nyugati és délkeleti, esőt hozó szelekkel újabb és újabb nagyarányú bogárberepülés tapasztalható. A bogarak az ország területére való berepülését legjobban Győr-Sopron megye területén tapasztaltuk. Ausztriából a Morvamező felől a Fertő-tavon keresztül igen sok bogár érkezik. Az osztrák lapok és a rádió hírt ad ugyan a burgonyabogár nagyarányú jelentkezéséről, de eddig még nagyobb arányú állami beavatkozásra, tudomásunk szerint nem került sor. A berepülő bogarak rendkívül nagy száma is ezt bizonyítja.


Jól szervezett figyelőszolgálatot, gyors beavatkozást


A bogarak s lárváik - amelyek néhány évvel ezelőtt még ismeretlenek voltak hazánkban - elsősorban a burgonyaföldeken tesznek nagy kárt. E falánk állatok lerágják a növény levélzetét, s emiatt jelentősen csökken a termés. A burgonyabogár elleni vegyi védelemre kormányunk rendkívül sok pénzt áldoz. Hisz egy kataszteri hold burgonya megfelelő beporzása 240-250 forintba, egy kataszteri hold permetezése pedig 60 forintba kerül. A vegyi védelem azonban csak abban az esetben éri el a kellő hatást, ha a fertőzési gócokat idejében felkutatják. A kis burgonyaparcellák védelmére és az ott felkutatott fertőző gócok kiirtására a növényvédő állomások gondoskodtak arról, hogy legyen minden községben permetező- illetve porozógép és megfelelő mennyiségű védekezőszer. Az egyszeri porozás révén a jelenlegi hűvös időjárás mellett 6-8 napig védhetjük meg a burgonyát. A permetezés hatása pedig 18-22 napra tehető. A növényvédő állomások gépei elsősorban nagy területeken végzik a fertőtlenítést az egyéni termelők kisebb burgonyaparcelláikat v községi tanácsnál elhelyezett védekezőgépekkel és vegyszerekkel kell, hogy fertőtlenítsék. Ha a gócokat időben felkutatjuk és a vegyi védelmet az előírt módon gyorsan végezzük, akkor sikeresen védekezhetünk a kártevők ellen. Ezért rendkívül fontos, hogy rendszeresen figyelje minden termelő a burgonyaföldet, s ha fertőzést észlel, azonnal jelentse be a tanácsnál, kérjen védekezőanyagot, hogy a burgonyabogár kipusztítását azonnal el lehessen kezdeni.

Hollósi Mihály
A Földművelésügyi Minisztérium
Növényvédelmi Igazgatóságának vezetője

Korábban: