Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Továbbra is 7,5 százalékos a munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Nem történt változás a munkanélküliség területén a február-áprilisi időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 7,5 százalék a munkanélküliségi ráta, ami megegyezik az előző év hasonló időszakában mérttel. A foglalkoztatottak létszáma minimális mértékben, 6 ezer fővel csökkent tizenkét hónap alatt.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliségi adatokban 2005 eleje óta nincs jelentős változás. Két és fél éve a 7-7,8 százalékos sávban mozog a ráta, az utóbbi egy évben pedig vagy 7,4 vagy 7,5 százalékot mértek a statisztikusok. A február-áprilisi időszakban 314 ezren voltak munka nélkül, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Az adat megegyezik a január-márciusival és az egy évvel korábban mérttel. A magyar adat fél százalékkal magasabb a "régi uniós" (EU 15) tagállamok átlagánál, és megegyezik a Romániával és Bulgáriával bővített unió (EU 27) átlagával.

Hatezer fővel kevesebben dolgoznak

A foglalkoztatotti létszámban sincs érzékelhető változás. A KSH 6 ezer fős csökkenést jelentett az egy évvel korábbi adattal összevetve, ami a 3 millió 902 ezres létszámot alapul véve a statisztikai hibahatáron belülinek mondható. A foglalkoztatási ráta a 15-64 év közöttiek körében 56,9 százalék, 0,1 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor.
Némileg csökkent az ifjúsági munkanélküliség: a 15-24 éves korosztály körében 18,5 százalékról 18 százalékra esett vissza az állástalanok aránya. Aggasztónak mondható, hogy a munkanélküliek közel fele (49,1 százalék) legalább egy éve nem talál munkát. A munkanélküliség átlagos időtartama a KSH szerint közel másfél év (17,8 hónap).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről