Fokozatos magyar nyitás a román és bolgár munkavállalók előtt

Vágólapra másolva!
A tervek szerint Magyarország fokozatosan, a munkaerőpiac igényeihez igazítva nyitná meg munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt a két ország EU csatlakozását követően. Az egyénileg érkező külföldi munkavállalókra két évig korlátozás vonatkozna. Ezzel egyidőben a minisztérium a külföldi munkavállalók hazai regisztrációját is tervezi.   
Vágólapra másolva!

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter arról számolt be: Magyarország nyitott a román és bolgár munkavállalók foglalkoztatására, ám azt is leszögezte: a külföldről érkezettek elsősorban a hazai munkaerőpiac igényeivel összeegyeztethető állásokra számíthatnak. A tervek szerint a nyitás területeit munkaerő-piaci prognózisok és a külföldiek számára eddig kiadott munkavállalási engedélyek alapján határoznák meg. A tervezetet a minisztérium a napokban juttatná el a szakmai szervezeteknek. Az illegális foglalkoztatás kiszűrése és visszaszorítása céljából ezzel egyidőben bevezetnék a külföldi munkavállalók regisztrációját is.

Korlátoznák az egyéni munkavállalók tevékenységét

Kiss Péter arról is említést tett: Magyarország az első két évben szinte biztosan élne az átmeneti korlátozás lehetőségével. A tervezett korlátozás csak az egyéni munkavállalók körét érintené: a szolgáltatásnyújtás keretében zajló munkavállalásra Magyarországnak nincsen szabályozási jogköre.

Magyarország munkaügyi parkoló pálya lehet

A szociális és munkaügyi miniszter szerint azonban úgy látja: Magyarországon nagy az esélye a "pályaudvar effektusnak." Félő ugyanis, hogy a román és bulgár munkavállalók pusztán a korlátozásokat szigorító országok újabb nyitására várva, átmenetileg parkolnának le hazánkban. - adja hírül a Magyarország.hu.