Meghosszabbítják a Prémium évek programot

Vágólapra másolva!
Döntöttek a Prémium évek program meghosszabbításáról. A kezdeményezésben a közszféra nyugdíjazás előtt álló dolgozóit az elbocsátásuk előtti öt évben részmunkaidőben, bérük hatvan százalékáért foglalkoztatják tovább. A programban való részvételhez 25 év közszférás tapasztalat szükséges. 
Vágólapra másolva!

A kormány 2008. december 31-ig terjesztette ki a Prémium évek programba belépés lehetőségét - közölte Danks Emese kormányszóvivő. A program időtartama három évről ötre emelkedik, és a becslések szerint legalább 6-7 ezer embert érint majd - írja a Magyarország.hu.

A humánus elbocsátás jegyében született az ötlet

A kormányzati portál arról is beszámol: a Prémium évek ötlete 2004-ből, az előző kormányciklus idejéből származik. A programot a munkakörük megszűnése miatt elbocsátandó köztisztviselők, közalkalmazottak, ügykezelők "gondoskodó, fokozatos és méltányos" elbocsátásának jegyében találták ki. Az 56-59 év közötti férfiak, valamint az 53-56 éves nők fokozatosan vonulhatnak nyugdíjba.

Nem kaphatnak végkielégítést

Az érintetteket idáig az elbocsátásuk előtti három év alatt korábbi munkabérük 60 százalékáért, részmunkaidőben foglalkoztatták tovább: a program kiterjesztése miatt ez az időtartam most öt évre növekszik. A Prémium években a 25 éves, közszférában eltöltött gyakorlatot igazolók, a rendes felmondással elbocsátandók és azok vehetnek részt, akiket mindössze három év választ el a nyugdíjazástól. A felmondási időre járó pénzről és a végkielégítésről ugyanakkor le kell mondaniuk.