A vezetők fele távozott a központi államigazgatásból

Vágólapra másolva!
A központi államigazgatásban tavaly óta felére csökkent a vezetők száma, a dolgozók pedig 20 százalékkal vannak kevesebben - derül ki az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A jelentés megállapítja, hogy a központi államigazgatásban most feleannyi vezető dolgozik, mint tavaly. Ötödével csökkent a foglalkoztatottak létszáma, a hivatali helyiségek alapterülete és a személyautók száma. Sokkal kevesebb a szolgálati mobiltelefon is - tudósít az InfoRádió.

Ennek megfelelően csökkent az apparátus költsége, mégpedig 2002 óta a negyedére. Most 47 milliárd forint értékű eszközt használva 87 milliárd forint kiadással működik a központi államigazgatás.

A felmérésből emellett kiderül: az intézmények negyede nem saját ingatlanban működik, jellemző a megosztott használat. A szétszórt elhelyezés miatt a munkaszervezés drága.