A régió legjobb munkahelyeit díjazták

Vágólapra másolva!
A munkaadóknak a tehetséges dolgozók megszerzése és megtartása jelenti a következő három-öt év legnagyobb kihívását - hangzott el a Hewitt tanácsadó cég Legjobb Munkahely felmérésének regionális eredményhirdetésén, amelyen négy hazai munkaadó kapott elismerést. Érdekesség, hogy kelet-közép-európai összevetésben az átlagnál pesszimistábbak és kritikusabbak a magyar munkavállalók.  
Vágólapra másolva!

A kelet-közép-európai régió legjobb munkahelyeit mérte fel és díjazta a Hewitt humán tanácsadó cég. A hazai cégek közül a kis- és középvállalat kategóriában a Debreceni Távhőszolgáltató a 12 ország részvételével zajlott felmérésen a hatodik helyen végzett. A nagyvállalat kategóriában a Market Építőipari Zrt. a negyedik, a Mars Magyarország a kilencedik, az Eli Lilly gyógyszeripari cég pedig a tizenegyedik helyen végzett. a nagyvállalatainak listáját az oroszországi McDonald's vezeti, míg a szlovén Microsoft a kis- és középvállalatok között ért el első helyezést. A régió 12 országában végzett kutatás keretében közel 600 vállalat mintegy 120 000 munkavállalója és 3000 felsővezetője mondta el véleményét.

Mérnökökből és értékesítőkből lesz hiány

A díjátadón elhangzott, a régióban megkérdezett közel 3 ezer felsővezető 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a tehetséges munkavállalók vonzása és megtartása a következő 3-5 év legnagyobb humán kihívásait jelenti majd. A vezetők a régióban mérnökökből, értékesítőkből, informatikusokból és vállalati felsővezetőkből számítanak nagyobb utánpótlás-problémára. A magyarországi HR-vezetők a mérnökök és az értékesítők hiányát emelték ki.

Már az egyetemen csábítanak a munkaadók

Felismervén a tehetséghiány okozta üzleti kockázatokat, a régió munkáltatói már most új megoldásokat keresnek. A felmérésben részt vett cégek 78 százaléka tart kapcsolatot egyetemekkel, főiskolákkal, 71 százalékuk pedig folyamatos kommunikációs kampánnyal hirdeti magát mint minőségi munkáltatót. Meglepő módon volt alkalmazottak is segíthetnek a probléma enyhítésében azzal, hogy továbbra is teljes mellszélességgel kiállnak korábbi vállalatuk mellett, további üzletekhez segítik, vagy éppen új tapasztalatokkal gazdagabban visszatérnek és újra elköteleződnek.

Szerelem a cég és a dolgozó között

"A felmérés eredményei azt mutatják, hogy amikor egy munkavállaló újonnan csatlakozik a vállalathoz, hasonlóképpen érez, mintha szerelembe esne. Rendkívül elkötelezett a cég felé, és hajlamos szemet hunyni a tökéletlenségek fölött. Azonban, ha a mézesheteknek vége, a kijózanodás csaknem elkerülhetetlen: a vállalatnál töltött egy-másfél év után az átlagos elkötelezettség drasztikusan zuhan (69 százalékról 53 százalékra)." - hívta fel a figyelmet Szelecki Zsolt, a Hewitt Emerging Markets vezetője.

Az újoncok fele nem azt kapja, amit várt

A számok azt mutatják, hogy csupán minden második munkavállaló (51 százalék) gondolja azt, hogy a cégéről mint munkahelyről kialakult külső kép összhangban áll személyes tapasztalataival. Vagyis: nem ritka az az eset, hogy a dolgozók úgy érzik nem azt kapták, amire számítottak, amire ígéretet kaptak, mielőtt a vállalathoz csatlakoztak. A Hewitt kutatásai alapján, ha egy munkaadó nem tartja be dolgozóinak tett ígéretét, az már rövid távon is aláássa a dolgozók cégbe vetett bizalmát, ezáltal csökkentve elkötelezettségüket.

Pesszimista és kritikus magyarok

A felmérés egyik érdekessége az egyes országok dolgozói attitűdjeinek összehasonlítása. Pesszimistábbak a magyarok a munkahelyvesztés utáni állásszerzés tekintetében. Míg nálunk a dolgozóknak csak 23 százaléka volt biztos abban, hogy az esetleges kirúgás után néhány héten belül nagyobb gond nélkül álláshoz jut, addig a kelet-közép-európai dolgozók 50 százaléka optimista.

Sok a stressz, nem ismerik el az eredményt

Panaszkodnak a magyarok az egyéni teljesítmény elismerésének hiányára. Csak 27 százalék elégedett ebben, szemben a 40 százalékos régiós adattal. Honfitársainknak a munkahelyi stressz is problémát okoz. Csak 41 százalék szerint van elfogadható szinten a stressz, míg az erre a kérdésre adott régiós átlag 58 százalék. Valamivel kisebb a különbség a munkahelyi kihívás kérdésében. A magyarok 48 százaléka szerint teremt a munkaadó kihívást jelentő munkakörnyezetet, míg a régióban 58 százalék vélekedett hasonlóképpen.

A kelet-közép-európai régió legjobb munkahelyei

Kis- és középvállalat kategória

HELY CÉGNÉV ORSZÁG IPARÁG
1. Microsoft Szlovénia IT
2. 3M Csehország Technológiai megoldások
3. Telerik Bulgária IT
4. Hofmann Personalleasing Ausztria Munkáltatói szolgáltatás
5. Cisco Systems Lengyelország IT / Telekommunikáció
6. Debreceni Hőszolgáltató (Hungary) Magyarország Hőszolgáltatás
7. America Express Lengyelország Pénzügy
8. Agrofirma Sumy-Nasinnya Ukrajna Mezőgazdaság
8. Cisco Systems Csehország IT / Telekommunikáció
10. Microsoft Szlovákia IT

Nagyvállalat kategória

HELY CÉGNÉV ORSZÁG IPARÁG
1 Moszkvai McDonald's Oroszország Vendéglátás
2 GlaxoSmithKline Bulgária Gyógyszeripar
2 Logos Csehország IT
4 Market Építőipari Zrt. Magyarország Építőipar
5 Microsoft Oroszország IT
6 Microsoft Lengyelország IT
7 McDonald's Bulgária Vendéglátás
8 TH Megapolis LLC "TM Khortitsa" Ukrajna FMCG
9 MARS Sales Magyarország FMCG
10 GlaxoSmithKline Oroszország Gyógyszeripar
11 Eli Lilly Magyarország Gyógyszeripar