Élet és pop a beat alkonyán - a hetvenes évek könnyűzenei élete

A beat-korszak alkonya, a diszkó-éra kezdete és a klasszikus popzene - röviden így jellemezhetnénk a hetvenes évek már-már túlzottan is sokszínű zenei életét. A politikai nyomás hatására eltűntek a lázongó hangok, az amatőr kocsmazenélést profi szupergroupok és pop-ikonok váltották, a zene megmaradt a szórakoztatás elsődleges terepének. Legendák tűntek el és születtek újra, hódított az LGT, menetelt az Omega, Cseh Tamás és Máté Péter uralták a popközönség különböző rétegeit, 1978-ban pedig első igazi diszkó-sztárunkat köszönthettük Szűcs Judith megjelenésével. Tengernyi zenei stílus, kísérletezgetés, egy átmeneti, mégis nagyon is egyedi korszak. Minden, ami a zenével történt a hetvenes években.

1977-ben az évtized közepén újjáéledt Ki Mit Tud?-on tűnt fel az első országosan is ismert vidéki zenekar, a debreceni Color - lágy, könnyed, mégis tartalmas hang- és szövegviláguk üdítő színfoltot jelentett a fémes gitárhangok és szintetizátorok uralta káoszban. Pólya László gordonkajátékával teljesen egyedi hangzást teremtettek. A progresszív rock magyar zászlóshajója kétséget kizáróan a Syrius volt - a loboncos hajú Orszáczky Miklós lázadó és szókimondó habitusával vitte előre az együttest, hangzásuk leginkább a dzsessz-rockhoz közelített, de nem vetették meg a keményebb műfajokat sem. A zenekarban sok későbbi híres zenész (például Tátrai Tibor) is megfordult, ám igazán befutnia nem sikerült, végül Orszáczky Ausztráliába távozott, és a Syrius eltűnt a süllyesztőben.

A hetvenes évek első felében még rengeteg rock-banda turnézott ugyan sikerrel, de egyetlen zenekarnak sem sikerült olyan nemzedéki szócsővé válnia, mint amilyen az Illés volt korábban.

Már inkább az évtized második feléhez köthető a Révész Sándor és a Taurusból kilépő Som Lajos vezette Piramis fényes korszaka - akkoriban ez volt az egyetlen együttes, mely szinte egy egész nemzedéket meg tudott szólítani. Ha volna két életem című daluk rengeteg rajongót szerzett nekik, kellően populáris, mégis igényes zenéjük garantálta számukra a lemezszerződést. Az igazi hírnevet a 1977-es Metronóm fesztiválon szerezték meg maguknak - kirobbanó sikerük lett, 1978-ban rajongóik szinte elemeire bontották az Uránia mozit, pedig a Piramist aztán igazán nem lehetett a durvaság vádjával illetni. A kemény vonal a P. Mobil és a Hobo Blues Band volt, ők az évtized utolsó éveiben váltak igazán népszerűvé, bár ők sokkal inkább a "tűrt" kategóriába tartoztak, és sokkal nagyobb ellenszelet kaptak, mint más társaik.

Félreértések helyett tisztázzuk: a hetvenes évek - bár élt még a beat legendája - már nem feltétlenül a rockzenészek korszaka volt. Virágzott a pop, úton volt a diszkó, a rockrajongók sem tűntek el teljesen, kusza idők voltak ezek, akárhogy nézzük is. Az élő zenészek közül a többnyire egy szál gitárral színpadra lépő Cseh Tamás tudta megszólítani a rocktól elfordult fiatalokat, az idő múlásával mégis inkább az értelmiség szemében vált kultikus alakká, főleg 1977-es, Levél nővéremnek című nagylemezét követően. A kor legismertebb és legnépszerűbb pop-előadója Máté Péter volt, Seress Rezső mellett egyetlen zenészünk, aki valódi világslágert írt - Elmegyek című dalát nem csak Európában játszották nagy sikerrel, több nyelvre is lefordították. A hetvenes évek vége felé zongorajátékával, utánozhatatlan hanglejtésével és persze fülbemászó dalaival, köztük a Majdnem szerelem volt című számával szinte állandó helye volt a toplisták élén. A pop-élet persze nem csak róluk szólt: Koncz Zsuzsa verslemezei sikeresek voltak, Ihász Gábor Állj meg Kislány! című száma nagy sláger lett és ne felejtsük el az Apostolt sem, akik legismertebb dalukkal ekkortájt búcsúztak a boldogságtól, nehezen.

Szűcs Judith elhozta a diszkót

Mindeközben Amanda Lear első slágere megőrjítette a világot, a diszkó műfaj megjelenése új szórakozási kultúrát teremtett - a hetvenes évek közepe, vége felé nálunk is megjelentek a diszkók, megkezdte hódítását a gépzene. Szűcs Judith Táncolj még! című slágere is már inkább a klubokból, mint a rádióból lett ismert. Az első dj-k (akik közül kiemelkedett a minőségi lejátszóval turnézó Cintula) többnyire azokat a fiatalokat tudták megszólítani, akik John Travolta filmjeiből (Szombat esti láz, Grease) lesték el az új divat követelményeit. 1977-ben, a Tessék választani dalfesztiválon a Beatrice a Gyere, kislány, gyere című számmal próbált betörni a diszkópiacra - sikertelenül; és ma mégis örökzöld, mint tudjuk. Két-három évvel később Nagy Feró már mint a kemény rock élharcosa állt a csapat élén; ha valami, akkor ez jól mutatja a korszak kísérletező jellegét.

A hetvenes évekre még nem halt el a beat és még nem érett meg a pop, miközben kétségbeesetten próbáltuk tartani a lépést a Nyugattal. Gyaníthatóan ez lehetett az oka, hogy a kulturális apátia pár évét követően egy csapásra túl színes lett a könnyűzenei paletta, a fiatalság - ha lehet - zenei ízlését tekintve még inkább megosztottá vált. Szűcs Judith saját (igaz, jóval népesebb) közönsége előtt éppolyan sikeres volt a hetvenes évek végén, mint a P. Mobil vagy Cseh Tamás. A diszkó megjött, hogy előkészítse hódítását a nyolcvanas évekre, a politikai üzenetek kimúltak, a forradalmi hangulatot teremtő beatbandák helyét óriási szereléssel turnézó, profin menedzselt szupergroupok vették át. A zene szórakoztasson, ne lázadjon, hirdette a három T (tiltás, tűrés, támogatás) és ez - kevés kivétellel - így is volt a hetvenes években.

RPD