Vágólapra másolva!
Alig néhány nap alatt 24 személyt ért halálos kígyómarás az észak-nigériai Kano egyik elővárosában.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta összesen harminc embert martak meg a mérges hüllők Rijiyar Zakiban, a veszélyeztetett elővárosban. Hat személyt, aki túlélte a kígyóméreg hatását, kórházban ápolnak. Az egyik orvos elmondta: éjszakánként átlag tíz személyt hoznak be hozzá kígyómarással. Nem ismeretes, mitől váltak ilyen mérgessé a kanói mérgeskígyók, és az afrikai ország hatóságai sem kommentálták a történteket.

Magyarországon két mérgeskígyó faj él: a rákosi, illetve a keresztes vipera. Az előbbi nagyon ritka, ma a Hanságban és a Kiskunságban található. A keresztes vipera főként a Zempléni-hegységben, Tokaj környékén és Felső-Tisza vidékén, valamint Zala és Somogy határán él. Hazánkban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat minden megyében kijelöli, mely kórházakban kell készenlétben tartani kígyómarás elleni szérumot. Ezek kombinált, úgynevezett háromértékű gyógyszerek, amelyek három különböző viperafaj mérgeit semlegesítik (Forrás: Pro Patiente)

Ajánlat:

Mérgeskígyók marása

Mérgeskígyók - hiedelmek és valóság