Gyógyítás a köldökzsinór őssejtjeivel

Vágólapra másolva!
A világon elsőként köldökzsinórból nyert vérképző őssejtek átültetésével kezeltek egy gyógyíthatatlan malajziai kisfiút, és a jelek szerint az újszerű beavatkozás sikerrel járt.
Vágólapra másolva!

Az 5 éves Oh Ce Szun az úgynevezett thalassaemia major nevű örökletes, gyógyíthatatlan vérszegénységhez vezető vérképzőrendszeri betegséggel született. Az ilyen kórban szenvedő gyermekek általában nem élik meg az iskoláskort sem. A ritka betegséget eddig a testvérek szervezetéből nyert csontvelő átültetésével próbálták kezelni, de az egyébként is kockázatos eljárást tovább nehezítette, hogy nagyon nehéz volt olyan rokont találni, akinek a csontveleje megegyezett a betegével.

Szingapúri adatok szerint a délkelet-ázsiai populáció mintegy 3 százaléka hordozza magában a génállomány ilyen jellegű mutációját, amely a vörösvértestekben lévő és az oxigénszállításért felelős hemoglobin hiányát okozza.

Az AP jelentése szerint Oh Ce Szun az utóbbi években három-négyhetente újabb és újabb vérátömlesztést kapott, de állapota nem változott. A július 4-ei újszerű beavatkozás óta - amelynek során először kemoterápiával előkészítették a csontvelőt, majd oda egy ismeretlen csecsemő köldökzsinórjából nyert vérképző őssejteket ültettek - a kisfiú szervezetének vörösvérsejt-képzése ismét normálissá vált.

A köldökzsinórból nyert vér a donortól eltérő emberi rasszból származó emberek kezelésére is alkalmas, így új távlatokat nyithat a gyógyászatban. Ilyen jellegű vértartalékot Szingapúr kutatóintézetei halmoztak fel legnagyobb mennyiségben, a helyi orvosok ezért nem megalapozatlanul reménykednek a délkelet-ázsiai városállam gyógyászati központtá alakulásában.

A köldökzsinórból és a méhlepényből kinyert őssejtek alternatívát jelenthetnek az embriókból kivett társaikhoz képest, bár valószínűleg már nem minden szempontból annyira értékesek, hiszen előrébb tartanak fejlődésükben.

A témához kapcsolódó oldal

Bush: korlátozott embrionális őssejtkutatások támogatása az USA-ban
2001.08.10. George Bush amerikai elnök washingtoni idő szerint csütörtök este, országosan közvetített tévébeszédben jelentette be: szigorú korlátozó feltételek mellett hozzájárul az embrionális őssejtekkel kapcsolatos kísérletek szövetségi forrásokból történő anyagi támogatásához.