Szabadon engedtek húsz genovai tüntetőt

Vágólapra másolva!
Az olasz hatóságok kedden szabadon engedtek húsz embert, akiket a július 20 és 22 között megtartott genovai G8-csúcstalálkozó alkalmával tartott anti-globalizációs tüntetéskor vettek őrizetbe. A húsz tüntető a Publix nevű, Ausztriából érkezett utcai színház tagjai voltak.
Vágólapra másolva!

A húsz őrizetbe vett tüntető - tizenhét osztrák és három amerikai - szabadon bocsátásáról kedden döntött az olasz bíróság. A szerdai szabadulók az osztrák "Publix" nevű politikai darabokat játszó utcai színház tagjai. További három osztrák, egy szlovák és egy ausztráliai tüntető szabadon bocsátása ezen a héten várható.

A rendőrség a demonstrálók kocsijában késeket, mobiltelefonokat, zászlórudakat, csöveket és fekete öltözékeket talált. A húsz tüntető szerint azonban ezek a tárgyak a színdarabok kellékei. Az olasz hatóságok azt állítják, hogy a Publix kapcsolatban áll Black Block nevű anarchista csoporttal, amit felelősnek tartanak a G8-találkozó alatti zavargások kitörésében.

A Genovában megtartott G8-csúcs idején kitört zavargásokban egy embert megöltek, és háromszáz tüntetőt őrizetbe vettek az olasz hatóságok. Az erőszakba torkolló tüntetésekben legalább kétszázan megsebesültek.

[origo]

Korábban:

Nem vizsgálják a genovai rendőri túlkapásokat