A kihangosítós mobiltelefon sem csökkenti a balesetveszélyt

Vágólapra másolva!
A Utahi Egyetem friss tanulmánya szerint a hagyományos és a kihangosítós telefonok ugyanolyan mértékben zavarják a sofőröket a vezetésben. A reakcióídő mindkét típus használatánál drámaian csökken: a mobiltelefonok a közúti balesetek 20-30 százalékáért tehetők felelőssé az USA-ban.
Vágólapra másolva!

A kutatásban 64 résztvevőt kértek meg arra, hogy különböző feladatokat hajtsanak végre vezetés közben. A kísérlet alanyainak rádióállomást kellett váltaniuk, rádiót és hangos könyvet kellett hallgatniuk, illetve hagyományos és kihangosítós mobiltelefonokat kellett használniuk.

A kutatók a feladatok elvégzése közben mérték a sofőrök reakcióidejét a különböző autóvezetés során előforduló tevékenységek, így a lassítás és a fékezés közben. A felmérésből az derült ki, mindkét típusú mobiltelefon használatnál drámaian lassabb volt a reagálás, mint zenehallgatás esetén.

A mobiltelefont használó kísérleti alanyok jóval később fékeztek a piros lámpánál, illetve hajtottak át tilosban. A kutatók a reakcióidő lassúságában nem találtak jelentős különbséget a hagyományos, illetve kihagosítós mobiltelefonon beszélgetők között.

Az Egyesült Államokban jelenleg 120 millió mobiltelefont használnak, de a becslések szerint 2005-re több mint 1 milliárd telefon lesz az országban. A Nemzeti Országúti Biztonsági Hivatal adatai szerint az autóban való telefonálás miatti figyelemkiesés a felelős az összes autóbaleset 20-30 százalékáért - írja a CNN.

[origo]