Új igazolvány a hamis mozgáskorlátozottak kiszűrésére

Vágólapra másolva!
Új, biztonsági okmány-jellegű parkolási engedélyt bocsátanak ki jövő év elejétől a mozgássérültek számára, ugyanis a jelenlegi, könnyen hamisítható kártyával egyre több a visszaélés, amióta a mozgáskorlátozottak díjmentesen parkolhatnak a fizetős területeken. Elképzelhető, hogy nemcsak a mozgássérültek, hanem más fogyatékosokra is kiterjed majd a kedvezmény: például a vakok és bizonyos értelmi fogyatékosok szállításához is igénybe lehetne venni.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időkben a parkolás drága mulatság lett: egyre több és több díjköteles zónát jelölnek ki az önkormányzatok, ráadásul európai viszonylatban is sokat kell fizetni az autósoknak a várakozásért. A májusi KRESZ-módosítás a mozgássérültek számára díjmentessé tette a közterületen való parkolást, ezt kihasználva egyre több lett a "hivatalos mozgássérült". A visszaélések elterjedését könnyíti, hogy az engedély könnyen - akár egy egyszerű színes fénymásolóval - hamisítható.

A települési önkormányzatok számára megbecsülhetetlen bevételkiesést jelentenek a hamis parkolási engedélyekkel való visszaélések, ezért a városvezetők többször szorgalmazták, hogy új típusú, nehezen hamisítható igazolványok bevezetésével gátat vessenek a mozgássérülti státusszal való visszaélésnek -mondta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) helyettes államtitkára, Nyitrai Imre az [origo]-nak, aki hozzátette: Európai Uniós ajánlás is indokolja az új biztonsági okmány kiadását: a tagállamok többségében már EU-konform parkolási kártyákat használnak. Magyarországon várhatóan 2002 első negyedévében vezetik be az új igazolványokat.

A tervek szerint a biztonsági okmánynak számító engedély egy műanyag bankkártyához hasonlítana majd, amely fényképpel, elektronikus jellel, vonalkóddal, valamint hologrammal lenne ellátva, így biztosítva lenne a hamisításokkal szemben. Többszázmillió forintba kerül majd az új igazolvány bevezetése, pontos összeget azért nem lehet még mondani, mivel nem dőlt el, hogy kiterjesszék-e más fogyatékosok részére a kedvezményt, valamint az sincs elhatározva, hogy hol állítják majd ki az igazolványokat - mondta a helyettes államtitkár.

Egyes elképzelések szerint vakok és bizonyos értelmi fogyatékosok is jogosultak lehetnek a kedvezményre. Ha a jogszabály kiterjeszti a kedvezményezettek körét, akkor növekednének a költségek.

Az új igazolványokat önkormányzati okmányirodákban vagy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kirendeltségei adnák majd ki. Az előbbiek mellett szól a kiépített infrastruktúra, az utóbbiak mellett pedig az érintettekkel való szorosabb kapcsolat. Ha a MEOSZ lenne a kibocsátó, akkor néhány tízmillió forintos beruházásra lenne szükség a gépek beszerzésére.

Az új rendelet szigorítaná a mozgáskorlátozott-státus feltételeit. Jelenleg ugyanis csak a háziorvoson múlik, hogy az igénylő hozzájuthat-e az engedélyhez. Az SZCSM szerint 300-400 ezer potenciális érintett lehet az országban, közülük 150-200 ezer élne a lehetőséggel. A MEOSZ adatai szerint eddig 538 ezren igényeltek parkolási engedélyt. Ugrásszerű növekedést okozott a májusi KRESZ módosítás, amely díjmentesé tette a közterületen való parkolást a mozgáskorlátozottak részére. A hamisított engedélyek számát - és az általuk okozott károk nagyságát - pedig becsülni sem lehet.

[origo]