Az emberek nyitottnak születnek

Vágólapra másolva!
A három idei Szilárd Leó-díj egyikét dr. Barkóczi Ilona, az ELTE személyiség- és egészségpszichológiai tanszékén végzett több évtizedes kutatómunkájáért kapta. A kitüntetett közeli munkatársa volt Kardos Lajosnak, a modern magyar kísérleti lélektan egyik alapítójának.
Vágólapra másolva!

Patkánykísérleteket végeztünk - kezdi a beszélgetést Barkóczi professzor asszony. - Kardost igazából az állatok térbeli tájékozódási képessége érdekelte. Ezen belül az állati emlékezet. A gyakornoka voltam. Az általa kigondolt kísérleteket futtattam a gyakorlatban. Az állatkertben is dolgoztunk: csuklyás majmokon és kutyákon vizsgáltunk ilyen labirintustájékozódási helyzeteket.

Milyen úton jutott el az állatkísérletektől a gyermekekig?

Szívesen dolgoztam állatokkal, de mélyen igazából nem ezek a kísérletek érdekeltek. Két gyermekem született. A hatvanas években rám parancsoltak, hogy csináljak végre valami "tudományosat".

A gyermekeket figyelve elgondolkoztam, miért szednek föl csúszás-mászás közben mindent a gyerekek, s miért tanulmányoznak olyan elmélyülten mindent, ami útjukba kerül. Elkezdtem rendszeresen vizsgálódni, bár akkor még nem voltam tisztában a fejlődéslélektan fontos megállapításaival. Később megtanultam, és megírtam a kandidátusi diszszertációmat. Fő következtetésem, hogy az emberek nyitottnak születnek, később változnak meg.

Az ön pszichológuskarrierje akkor kezdődött, amikor a pszichológia tiltott, "burzsoának" mondott tudomány volt. Mit tehetett akkor?

A hatvanas-hetvenes években tudtam, hogy az óráimon figyel egy "tégla". Azt mondtam magamnak, ne érdekeljen. Nem is érdekelt, ellenben baj volt, hogy a nemzetközi pszichológiai irodalomhoz nehéz volt hozzájutni, s még nehezebb volt publikálni, holott ez a tudomány nem Keleten, hanem Nyugaton fejlődött.

Ugyan mit csinálhatott ilyen körülmények között egy Kelet-Európában élő oktató? Néha figyelmeztettek, hogy többször emlegetem a nyugati szerzőket, mint a szovjet szakirodalmat. Két választásom volt, vagy behunyom a szemem, és játszom a vakot, vagy pedig igenis "bátor" leszek.

A nyolcvanas évek a reformok időszaka a tudományban, a felsőoktatásban...

Ebben a folyamatban mind a mai napig túlzott szerepet tulajdonítanak nekem. Igazából az Aczél-korszakban általában nyilvánvaló lett, hogy a társadalomtudományok tanításában lényegi reformra van szükség. Végül saját tudományterületemen engem bíztak meg a folyamat előkészítésével. Természetesen nem egyedül csináltam. Teljes tanéven át vitatták elképzeléseinket a minisztériumban, természetesen "fenti" ellenőrzés mellett.

Mi a kreativitástesztek lényege, melyekkel az utóbbi évtizedekben foglalkozik?

A kreativitás tesztjei nem tartoznak az intelligenciatesztek (IQ-teszt) közé, amelyeket sokan ismernek, és amelyekkel össze szokták keverni. Az IQ-tesztek hasonlítanak az olyan iskolai feladatokhoz, melyeknek egyetlen helyes megoldásuk van. A kreativitástesztek a hétköznapi ember alkotó gondolkodásmódját szeretnék felbecsülni. Azt vizsgáljuk, hogy egyetlen teszttételre az emberek képesek-e minél több, minél érdekesebb, minél eredetibb és változatosabb választ megfogalmazni.

Vajon ez a "másság" tesztje?

Az emberek szemében egy-egy tárgyhoz az évek során hozzátapad a nekik tulajdonított funkció. Tehát széken ülünk, kanállal eszünk, pohárból iszunk. Mind a tárgy tulajdonsága. A funkció erősen kötődik a tárgyhoz. Az említett kreativitási tesztfajta pontosan az ellenkezőjét követeli meg az embertől: fossza meg a tárgyat megszokott funkciójától, és a teszt résztvevője próbálja alkalmasnak látni egyéb funkcióra.

Például a poharat lefordítva és sajtra rátéve megakadályozhatjuk, hogy az kiszáradjon. Ha összetörjük, éles felület alakul ki, amivel vágni lehet, sőt díszítőelemnek is használhatjuk. A többi teszt során is több, egymástól különböző választ kell adni ugyanarra a kérdésre. Az embereknek ez a képessége nagyon különbözik. A teszttételre az egyik ember egy-két választ talál ki, és akad, aki tízet. Ötletesség tekintetében tehát jócskán különbözünk. A tesztek célja, hogy a különbözést elemezze, okait feltárja.

Milyennek találja a fiatal korosztály kreativitását?

Sok száz egyetemre felvételizőt vizsgáltunk tizenöt év alatt. Érettek, okosak. Ha a négy alkalmazott tesztnek sok tétele van, és minden szempontból, minden pontszámot összeadunk, akkor durván 30-150 pontszám között variálódnak az emberek. Tehát nagyon széles sávban helyezkednek el.

Milyen kreatív eredményére büszke?

Nem tudok válaszolni. Elvégzek egy munkát, és addig érdekel, amíg megkapom az eredményt. Aztán arra figyelek, hogy közölhető legyen a tanulmány. Keservesen rakom össze a mondatokat. Ha kész vagyok egy-egy feladatommal, elfelejtem. Addig érdekel, amíg a saját kíváncsiságomat kielégítem. Akkor veszem elő újra egy-egy dolgozatomat, ha tovább kell vizsgálnom a témát. Büszke semmire sem vagyok.

Németh Magdolna

Mi ellenben ne felejtsük el

Barkóczi professzor asszony tanulmányai és cikkei méltók arra, hogy emlékezetünkben tartsuk azokat, bármennyire is szerény eredményeire, hiszen az alkotás-lélektani írásai nemzetközi elismerést vívtak ki, és jelenős mértékben járult hozzá a kreativitás agyi mechanizmusainak tisztázásához, s ő maga dolgozott ki olyan pedagógiai programokat, amelyek az alkotóképesség kifejlesztéséhez hozzájárulnak.

Méltatói megemlítették, hogy Barkóczi Ilona kapcsolta tulajdonképpen a nemzetközi pszichopedagógiai programokhoz a magyar lélektani iskolákat, melyeknek jelentős hagyományai maradtak meg. Iskolateremtő professzor, tanítványai ma a világ minden részén maguk is vezető pszichológusok. A Szilárd-díj a kuratóriumi döntéshozók túlnyomó többsége szerint kiemelkedően megérdemelt.