Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a Szövetség a Nemzetért köröknek össze kell fogniuk a polgári oldalt a következő politikai erőpróbára, az önkormányzati választásokra. A volt miniszterelnök szerint a pártok elveszítették korábbi jelentőségüket.
Vágólapra másolva!

A volt miniszterelnök pénteken Vásárosnamény-Gergelyiugornyán mondott beszédet, a polgári körök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fórumán.

Közölte: nagyon bízik abban, hogy az önkormányzati választásokon egyre több ember számára válik világossá, hogy a pártok ugyan fontosak, de már elveszítették korábbi jelentőségüket. "Most már kevésbé fontos, hogy ki a fideszes, ki az MDF-es, kereszténydemokrata, vagy kisgazda, ennek a világnak vége" - mondta. Hozzátette: "a választási vereség világossá tette a jobboldal számára, hogy már nem pártokban kell gondolkodni".

"Sokkal nagyobb erőt képviselünk akkor - miközben persze megőrizzük pártjainkat, hogy azok szervezkedjenek, jelöltet állítsanak -, ha a társadalmat nem köréjük, hanem egy nagyobb egységbe tömörítjük" - mondta. Orbán Viktor úgy vélte: erre ad majd lehetőséget a Szövetség a Nemzetért polgári körök mozgalma.

Az előző országgyűlési ciklus kormányfője elmondta azt is, hogy az összefogás érdekében vállalta el a polgári körök vezetését. "Az ősszel esedékes önkormányzati választásokig igyekszünk összefogni a polgári oldal erőit, és azt rendelkezésre bocsátani" - tette hozzá.

A "rendelkezésre bocsátást" úgy érti - mondta - hogy ha választás van, akkor a polgári körök a pártok szolgálatába állnak, míg aláírásgyűjtési akció, vagy népszavazási kezdeményezés esetén a nemzet érdekében tevékenykednek.

Az exminiszterelnök a polgári oldal erejét már jelenleg is nagyon erősnek minősítette, utalva a szoros parlamenti különbségre, továbbá arra, hogy az új MSZP-SZDSZ-kormánnyal szemben csütörtökön elérték - ahogy fogalmazott - az első sikert, minthogy az agrártárca új vezetője bejelentette: nem időszerű a jogi személyiségű társaságok földvásárlása. Orbán Viktor szerint ez azért következett be, mert a jelenlegi kormánykoalíció tart a polgári oldal erejétől.

Korábban:

Megalakult az Orbán Viktor vezette polgári kör