László Csaba: idén nem csökkenthető az államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
A tervezettet az idén 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány nagy valószínűséggel nem csökkenthető, ám a kormány szándéka, hogy ez tovább ne növekedjen - erősítette meg László Csaba pénzügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az általános tartalék további 48 milliárd forintos feltöltésére az előre nem látható váratlan kötelezettségek teljesítése miatt tettek javaslatot. A céltartalékok nagyobb összegű feltöltését pedig a tavalyi bérdöntések, illetve a száznapos programban vállalt bérkötelezettségek teljesítése indokolta - tette hozzá.

Az áfából 74,5 milliárd forint, személyi jövedelemadóból 89,5 milliárd forint többlet bevétel várható a tervezetthez képest, a költségvetés bevételei pedig 250 milliárd forinttal nőnek. A módosítás az egészségbiztosítási alap összesen 69,4 milliárd forint bevétel- növekedését tartalmazza, míg az országimázs előirányzat törlése 4,7 milliárd forintos megtakarítással jár.

A kiadásokat az előirányzotthoz képest 92 milliárd forinttal növelik a bruttó bérek, mintegy 60 milliárd forinttal az egyszeri nyugdíj-kiegészítés, 104 milliárd forintot meghaladóan az egészség-biztosítási kiadások, 48 milliárd forinttal az általános tartalék feltöltése, 11 milliárddal az iskolakezdési családi pótlék és 7 milliárd forinttal a családi pótlék 20 százalékos emelése.

László Csaba bízik benne, hogy a költségvetéshez az idén már nem kell hozzányúlni, ám nem zárta ki, hogy a későbbiekben szükség lehet további módosítására. A pénzügyminiszter kitért a költségvetési törvény módosításának parlamenti vitájában elhangzott ellenzéki kifogásokra is. Elmondta: a jövedéki adó július 1-jei emeléséhez az a törvénymódosítás vezetett, amelyet még tavaly ősszel fogadott el a parlament, és hozzátette, hogy akkor ezt minden akkori kormánypárt képviselő megszavazta.

A diákhitel-központ üzletszabályzatának módosításával kapcsolatban leszögezte: a hitelezés lényeges feltételei nem változnak, csupán technikai módosításra került sor.

A tévé előfizetési díjakkal összefüggésben elismerte, hogy a költségvetési törvényjavaslat csak három havi előfizetési díj sorsával foglalkozik, mivel a kormány reményei szerint a kérdés ez alatt az idő alatt hosszú távra megoldódik.

László Csaba elmondta, hogy Járai Zsigmond jegybankelnök részt vett a Gazdasági Kabinet csütörtöki ülésén, ám a jegybanktörvény módosítása ezen nem volt téma.