"Nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy csak azok mondanak igent a Playboy felkérésére, akiknek a pályája már lefelé ível. Szerintem a világon mindenhol rangot jelent e magazinba bekerülni," - mondta az énekesnő a Blikknek. Zoltán Erikát az augusztusban megjelenő fotókon ápolónőnek öltöztetette a stylist.
"A férjemnek egészen addig tetszett az ötlet, amig konkrétan meg nem kerestek. Akkor kicsit megingott, jó-e ez nekünk. Természetesen a lányunk, Zoé véleményét is kikértük. Elmagyaráztam neki, hogy ez csak egy fotó, aztán végül is beleegyezett.
Erika ezek után már csak attól tartott, mit szólnak hozzá az irányításával működő EC Dance Stars tánciskola növendékei és szüleik. "Finoman puhatolóztam és 99 százalékban pozitív visszajelzést kaptam. Nem tagadom a koromat, ez persze nehéz is lenne 16 éves pályafutással és egy közel öt éves gyerekkel a hátam mögött.
Korábban:
Júliusi
magyar Playmate-ünk - Fritz Lilla
Gyarapítsa
CD-gyűjteményét
Erika C albumaival
!