Brüsszeli információk szerint az eddig több ízben elhalasztott döntést most meghozzák, és ezzel az európai szabályok közelíteni fognak az amerikaiakhoz.
Az Egyesült Államokban a részvénytársaságoknak negyedéves jelentéseket kell közzétenniük. Ennél egy lazább változatot javasol az EU, vagyis az európai cégeknek a jövőben negyedéves jelentéseikbe bele kellene foglalni az eredmény/veszteség adatokat, ám nem kellene becsléseket adniuk a várható eredményről. Az Európai Unióban a részvénytársaságok eddig csak féléves záróeredményeket tettek közzé.
Frits Bolkensteinnek, az EU belső piaci ügyeiért felelős bizottsági tagjának javaslatait a tagországokat képviselő miniszteri tanácsnak kell jóváhagynia. A kérdésről az első vitát az EU pénzügyminiszterei következő, március 7-i értekezletükön tartják.
Az Enron, az Arthur Andersen, a WorldCom, a Global Crossing, az Adelphia Communications, a Xerox, a Tyco International, a Qwest Communications és más cégek mérleghamisításainak hatásait becsülték meg egy fogyasztói szövetségek és szakszervezetek megbízásából készült tanulmányban, amely szerint a meghamisított cégmérlegek több mint 200 milliárd dolláros kárt okoztak a befektetőknek.