Vlagyimir Klicsko újabb címvédésre készül

Vágólapra másolva!
Egy év után ismét Németországban lép ringbe szombaton Vlagyimir Klicsko, a Boksz Világszervezet nehézsúlyú bajnoka: a hamburgi Universum ukrán ökölvívója Hannoverben a dél-afrikai Corrie Sanders ellen igyekszik megvédeni címét.
Vágólapra másolva!

A 26 éves Klicsko tavaly március 16-án szintén dél-afrikai riválisát győzte le Stuttgartban: a nyolcadik menetben kiütötte Francois Bothát. Ezután kétszer is az Egyesült Államokban bokszolt, júniusban Ray Mercert, decemberben Jameel McCline-t verte technikai KO-val.

Erdei Zsolt klubtársa negyvenegy mérkőzéséből csak egyet vesztett el, de mostani ellenfelének mérlege sem sokkal rosszabb: negyven találkozó, két vereség. Ráadásul Sanders huszonnyolcszor győzött kiütéssel, ebből huszonkétszer az első menetben. "Tudom, hogy szereti hamar dűlőre vinni a dolgokat, de nem fog meglepni, erre is alaposan felkészültem" - jelentette ki Klicsko.

A dél-afrikai ökölvívó harminchét éves, így valószínűleg a szombati összecsapáson kínálkozik számára az utolsó lehetőség, hogy világbajnoki címet szerezzen.