Öten megsérültek, köztük egy ember súlyosan, amikor egy megkülönböztetett jelzéseit használó mentőautó személygépkocsival ütközött össze Nyíregyházán, majd koccant egy harmadik járművel is. A baleset kedden kora délután történt.
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a szirénázó mentőkocsi egy útkereszteződésen haladt át, amikor nekicsapódott egy nagy sebességgel érkező személyautónak.
A mentőben a személyzet egyik tagja és négy beteg közül három könnyű sérüléseket szenvedett, a személyautó sofőrjét viszont súlyos sérülésekkel szállították kórházba - áll az ORFK honlapján. Az ütközést követően a mentő egy harmadik járműnek is nekikoccant, de ennek során senki sem sérült meg.
Néhány órával korábban Miskolc határában hét ember sérült meg, amikor szintén egy mentőautó karambolozott egy járművel.