Szanticskán mindenki szavazott

Vágólapra másolva!
Mint a rendszerváltozást követő valamennyi választáson és népszavazáson, ezúttal is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szanticskán, az ország legkisebb lakott településén fejeződött be legkorábban a referendum, ugyanis kora délutánig a falu valamennyi szavazópolgára leadta voksát.
Vágólapra másolva!

Az abaúji településnek jelenleg 19 háza, két temploma és fél tucatnál is kevesebb állandó lakosa van.

Az elmúlt fél évtizedben azonban 9 ezren fordultak meg az ottani Szent István Táborban, az abaúji település pedig az elmúlt időszakban egyre felkapottabb turistacélponttá vált.

A település állandó lakói a szomszédos Abaújlakon szavaztak, a kicsiny falu közigazgatásilag ugyanis oda tartozik.