Britney helyett a Blue lesz a Pepsi reklámarca

Vágólapra másolva!
50 millió fontos szerződést írt alá a Pepsi üdítőitalgyártó céggel a keresztségben a Blue nevet kapott fiúcsapat. A több mint 17 milliárd forintos összeggel a vállalatóriás az egykor istennőként kezelt Britney Spears utódait kötötte magához, hogy azok az egész világon a cég reklámarcát adják.
Vágólapra másolva!
Forrás: Reuters
Az új arcok

Sok következménye van annak, ha egy előadó karrierje hanyatlani kezd, s a legnagyobb sztároknál bizarr módon nem is a lemezeladások vagy a koncertbevételek csökkenése jelenti a legjelentősebb anyagi hátrányt. Ugyanis - érthetően - a nagy cégek nem akarják termékeiket levitézlett sztárokkal hirdetni, akik felé vásárlóik gyakran inkább csak szánalommal, mint rajongással közelednek. E ténynek esett áldozatul most Britney Spears is, amikor a Pepsi vezetősége úgy döntött: más reklámarcot akar a cég globális kampányához. Az egykor szőke, mostanában barna énekesnő csaknem két évig töltötte be a szerepet, eközben előfordult az is, hogy egyetlen reklámfilmért több millió dollárt zsebelhetett be.

Britney helyét most az egyre magasabbra ívelő csillagú négytagú londoni fiúcsapat, a Blue veszi át, a szerződés már meg is köttetett, a banda 50 millió fonttal, azaz 17,3 milliárd forinttal lett gazdagabb. Mindemellett a négy tag: Lee Ryan, Duncan James, Anthony Costa és Simon Webbe egyéb szponzorációs juttatásokban is részesül majd - turnéikon és reklámmegjelenések formájában is. Emellett nyilván az együttes ismertségének is jót fog tenni, hogy világszerte milliónyi üdítősdobozon és palackon díszeleg majd a tagok képmása.

A hivatalosan alig két éve létező Blue a szerződéssel olyan neves gárdához csatlakozott most, melynek tagja volt már Kylie Minogue és Michael Jackson is.