Egyre több eljárás indul hatósági személyek ellen

Vágólapra másolva!
Tavaly majdnem kilencven büntetőeljárástí indított a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hatósági személyek, bírák, ügyészek, rendőri vezetők, APEH-nyomozók és pénzügyőrök, illetve parlamenti képviselők ellen - írja a Magyar Hírlap. Gyanúsított lett a vámőrség egy főigazgatója, több megyei rendőr-főkapitány, egy bíró, sőt egy rendőrségi lőtérparancsnok is, aki állítólag az orosz maffiának tartott céllövészetet.
Vágólapra másolva!

Tavaly majdnem kétszer annyi esetben - 87-szer - rendelt el büntetőeljárást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, mint 2002-ben, amikor 47 ilyen történt - írja a Magyar Hírlap. A hivatal kizárólagos illetékességébe tartozik a bírák, ügyészek, rendőri vezetők, APEH-nyomozók, pénzügyőrök és parlamenti képviselők által elkövetett bűncselekmények vizsgálata.

A nyomozóhivatal lapnak nyilatkozó vezetője, Vitéz Miklós szerint tavaly 423 feljelentés érkezett hozzájuk, ami hasonló mértékű, mint a korábbi években. Az eljárások számának ehhez képes drasztikus emelkedését az új büntetőeljárási törvény okozza, mivel már nincs lehetőség, hogy a kétes ügyekben feljelentés-kiegészítést rendeljenek el.

A feljelentések közül a legtöbb az igazságszolgáltatásban dolgozók ellen érkezik, mivel sok vádlott és elítélt érzi úgy, hogy elfogultak voltak velük szemben bíráik vagy az ügyészek, akiket gyakran bűnpártolással korrupcióval vádolnak meg. Jelenleg három bíró ellen folyik eljárás, közúti baleset okozása, közokirat-hamisítás és hamis vád gyanúja miatt.

Csökkent viszont a parlamenti képviselők ellen indított ügyek száma. A 2002-es 45-höz képest, 2003-ban 26 esetben rendeltek el nyomozást, de csupán egy esetben emeltek vádat - Szabadi Béla ellen. A vádlottak padjára került ugyanakkor tizenegy rendőri vezető, két nemzetbiztonsági tiszt, egy APEH-kirendeltségvezető, egy ügyvéd és 29 polgári személy - írja a Magyar Hírlap.

A nyomozóhivatal vezetője szerint ezek közül kiemelkedik a Technika Külkereskedelmi Vállalat felszámolójának esete, aki a vád szerint 4,5 milliárd dollárt utalt jogellenesen egy kuvaiti állampolgár részére, holott a pénzből a hitelezők igényeit kellett volna kielégíteniük. A vámőrség egyik volt parancsnoka és társai ellen az a vád, hogy ingatlanügyekkel egymilliárdos kárt okoztak az államnak, míg egy rendőrségi lőtér volt parancsnoka azért kell, hogy feleljen bíróság előtt, mert a vád szerint az orosz maffia budapesti helytartóinak számos zsarolásában segédkezett, sőt többször vendégül látta a lőtéren az ismert alvilági figurákat - derül ki a Magyar Hírlap cikkéből.