Tánc és erotika

Vágólapra másolva!
A párbaj után lakóink hamar visszarázódtak a szokásos kerékvágásba. Aludni is mentek volna időben, de közbe jött valami... 
Vágólapra másolva!

Mindenki fetrengett volna kedvére, Indián és Frenki a szokásos szaunaperceket töltötték, amikor egyszer csak egy kintről érkezett levél tudatta velük, hogy nemsokára őrült táncverseny kezdődik a Villában.

Forrás: RTLKLUB

Szombati buli

A program felelőse Indián lett, aki ijedten ugrált, hogy: "Úristen itt állok félmeztelenül". Marcsika ma este kivételesen korán akart lefeküdni, de természetesen őt is táncba rángatták a többiek.

A szervezők azt kérték, hogy legyenek igazán őrültek. Ezt először egy picit félreértelmezték a lakók, mert idétlen ugrálásba kezdtek a parketten, de aztán megfelelő mennyiségű pia meghozta a hatását. Hamarosan mindenki eszeveszetten táncolt, mulatott, tapsolt fütyült.

Tommyboy, ahogy mindig az asztalon adta elő szokásos koreográfiáját, Jenny is felpattant a teraszon lévő asztalra és ahogy elő van írva, le is rúgta a hamutartót. Addig tomboltak amíg már megunták az egyszerű táncot, egy rudat állítottak a szoba közepére és abba kapaszkodva adtak elő erotikus mozdulatokat a lányok úgy, hogy a hasuk be volt fújva tejszínhabbal, amit a fiúk nyalogattak le róluk.

Forrás: RTLKLUB

Sikongatások kéjes pillantások követték egymást, majd csere jött. A rudat fújták be habbal és most a lányokon volt a sor, hogy bemutassák milyen technikát alkalmaznak.

Milo teste is tele lett habbal Marcsi pedig megszabadította tőle, aminek a vége szenvedélyes csókcsata lett.

A buli jelen pillanatban is tart és minden jel szerint tovább fog durvulni.