Vágólapra másolva!
Giovanni Trapattoni, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megismételte korábbi kijelentését, mely szerint számít az idény végén visszavonuló Roberto Baggio játékára az április 28-án, Genovában sorra kerülő Spanyolország elleni barátságos mérkőzésen.
Vágólapra másolva!

"Természetesen nem vonom vissza ígéretemet, amennyiben nem sérül meg, pályára lép a következő találkozón" - mondta az olasz állami televíziónak adott interjújában Trapattoni, miután a Brescia játékosa a múlt héten elfogadta a korábbi invitálást.

A tréner ugyanakkor annak kevesebb esélyt adott, hogy az utolsó olasz aranylabdás (1993) a portugáliai Európa-bajnokságra utazó 23 fős keretbe is bekerüljön. Ezt elsősorban a 37 éves világklasszis fizikai állapotával magyarázta.

A Copfocskának becézett sztár sokadik virágzását éli, hiszen a bajnokságban az elmúlt fordulókban ismét ontja a gólokat, s ennek köszönhetően csapata minden bizonnyal bennmarad az élvonalban.

Baggio, aki március közepén érte el pályafutása 200. találatát a Serie A-ban,megfordult a Vicenza, a Fiorentina, a Juventus, a Milan, az Internazionale és a Bologna csapatában is, és mindenhol a közönség nagy kedvence volt. A torinói együttessel érte el legnagyobb sikereit, hiszen bajnokságot, olasz kupát és UEFA-kupát is nyert. Ezenkívül a Milannal még egyszer bajnok lett.

Karrierjének legemlékezetesebb - számára egyben vélhetően a legfájóbb - pillanata az volt, amikor az 1994-es világbajnokság döntőjében a büntetőpárbaj során elhibázta az utolsó 11-est, s ezzel Brazília lett negyedszer aranyérmes.