Egy kis száguldás

Vágólapra másolva!
A lakóknak nem lehet okuk panaszra, igazán lendületes programban volt részük: a Hungaroringen voltak száguldozni egy kicsit.
Vágólapra másolva!

A Villa hősei nem tudták hova készül a buszuk, Mogyoród előtt még azt is gondolhatták, Leo benzinkútját mennek meglátogatni, de aztán a repesztő motorok zaja közepette megérkeztek a Gerhard Berger tanpályára.

Forrás: RTLKLUB

Száguldás: Klikk a képre!

Rövid balesetvédelmi oktatás után - megtanulhatták, hogyan kell jeges úton vezetni - máris mehettek a pályára, ahol vízzel öntözött műgyanta szimulálta a veszélyes útszakaszt. Mindenkinek van jogsija, de nem mind autóztak ugyanannyit. Ágica legalábbis nagyon izgult, hogy területi képviselőként most aztán bizonyítania kell, és nem azt, hogy tud kocsit széttörni.

Próbaköröket tettek, ismerkedtek a nyereményautóval azonos típusú kocsival. A rutinos csajok szépen furikáztak, csak Marcsika izgulta halálra magát, szerencsére az együttes szurkolás megtette hatását, hatalmas fékcsikorgással ért célba. Leo is nagyon bizonyítani akart, Csaba már higgadtabban vezetett, talán nem jött rá, hogy sarkantyúzni hiábavaló.

Forrás: RTLKLUB

Milo nagy lendületében majd' elsodorta a pálya szélén forgató operatőrt, aztán csak vigyorgott, szándékos volt. Legalább elég jó kép lett belőle, tessék nézni az összefoglalót. A versenyt mégis a biztosan vezető Anett nyerte, Tommyboy lett a második, ők nyertek egész -, illetve félnapos tesztvezetést, a harmadik helyezett Ágica csak kupát vihet haza.

A nagy mámor viszont ezután következett, Frenki és Indián álma: Bitter Sándor mögött mehettek egy hatalmas versenymotoron a Hungaroring főpályáján. Már aki akart, a fiúk közül csak Milo vállalta a száguldást, Tommyboy már sok ilyet látott, mondta, Leo átengedte a körét Ágicának, hadd mehessen újra, az meg teljesen érthető, hogy Csaba nem szereti ha a kantárral nem lehet szabályozni azt, amin ül.

Marcsi indult először, beöltözött Darth Vadernek, aztán nyeregbe pattant. A motorversenyző félkeréken száguldott körbe vele, a párkányi leányzó saját bevallása szerint végig sikított, mi ezt csak a motor leállása után hallottuk, hirtelen nem is tudtuk boldogságában-e, mikorra meg tudott szólalni, kiderült, igen. Rajta csak a már gyakorlott utas Ágica tett túl lelkendezésben, egyszerűen leistenezte Bitter Sándort. Anett már nem vidult ennyire, majdnem rosszul lett, mikor leszállt, utólag boldogan fotóztatta magát. Zaklatottságához bizonyára hozzájárult, hogy találkozott édesapjával is, aki meglepő módon a helyszínen termett.

Milo persze vagánykodott, mielőtt elindult: "mi aztán menjünk ám gyorsabban, a csiga nyaldossa a rendszámtáblát", nos, megkapta. A lába majd összecsuklott, mikor leszállt, de nem adta fel, ment még egy kört.

Hazafelé menet a manók jóindulatát bizonyítandó egy kicsit megállt a busz a Duna partjánál, így a lakók kiszellőztethették a benzinfüstöt a tüdejükből.