Sziget minden nap

Vágólapra másolva!
A belvárosi vendéglátóegységek meglátogatása után a Hajógyári-sziget felé vesszük az irányt, hogy megnézzük a Mokka Cukát. Útközben jól elver az eső, de ez egy ilyen május.
Vágólapra másolva!

Van-e értelme kimenni a Mokka Cukába? - ötlik fel bennünk szentségelés közben, mialatt ver az eső minket derekasan. (Már-már azon gondolkozunk, hogy mikor tör ki az aranyláz a sok májusi eső hatására.) Viszont kedvenc programunk, az Ablak-A-Dubra csalogat bugira. Végül eláll az eső, mi is kicsorgunk valahogy (Hévvel, bár nem túl naggyal).

Beérkezve látjuk, hogy nincsenek túl sokan, nincs is meleg, de csinos, piros plédekkel kínálnak minket, és egyfűtőgombát is beüzemelnek, így nem fázunk nagyon. De nyugi, lesz még nyár, ez a kép nem lesz jellemző, mielőtt azt hinnétek, Grönlandra invitálunk bulizni.

Három évig a Sziget Café működött itt, de a 2002-es árvíz elmosta a helyet mindenestül. Tavaly profil- és menedzsmentváltás történt. "Még a tavalyi nyárra is rányomta a bélyegét az árvíz, de idén, úgy néz ki, minden rendben lesz" - bizakodik Klinkó György menedzser. Valóban szépen zöldell az Óbudai-sziget, lám-lám, az esőnek valami haszna is van.

Észrevesszük a csocsóasztalokat, amelyekhez a kevés ember dacára sem férünk hozzá, de tudjuk: pörgetés, tülekedés nincs. Pörgetés mégis van, ugyanis óriási pingpong-, és nem mellesleg tollaslabdacsatákra is számíthatunk a Mokkában, ehhez vannak asztalok és hálók, meg nagy füves rész elkerítve.

A szervezők a foci-Eb-tés az olimpiát sem hagyják figyelmen kívül, ezekre az alkalmakraszurkolói sátrat állítanak fel. Az Eb-hez kapcsolódik a sörakció: kettőt fizet, hármat kap. A BL- és az UEFA-döntőt is nagykivetítőn nézhettük, utána Rewind, hiszen a döntők napja szerda.

Ha már itt tartunk, milyen programok várnak a Mokkában? Hétfőn Filmmúzeum-kertmozi kilencvenes évek végi, évezred eleji magyar filmekkel. A kedd igazán zsír: irodalom és dzsessz elegye a tavalyról megismert a legjobbakkal. A Swingling névre keresztelt program rezidens dj-i Sanyi(Kovács Kinga) és Haze a Tilosból; aki a rádió Irodalmi lépegető című műsorát ismeri, azt nem éri nagy meglepetés. A felhozatal húzós, lesz csak pár név: Garaczi, Závada, Parti Nagy, Esterházy, neves dzsesszzenészek társaságában.

Forrás: [origo]
Lampionok alatt

A szerda érdekes: Dumaszínház, majd Rewind, azaz Szőke és Badár verbális ámokfutása után Palotai (Tilos) és Cadik (All Soundz/Tilos) törtütemei is megérkeznek a West-Balkán romjai közül. Csütörtökön Ablak-A-Dubra, Kevinnel, Nagával, szintén a WB-ből.

Forrás: [origo]
Mindenki egyért

Pénteken és szombaton nagy bulik, esetleg koncertek magyar és külföldi sztárokkal. Péntekeként havonta Bootleg-balhé lesz, a rezidensek: B2men, Freakadella, Titusz és vendégeik (legutóbb a Freeform Five) nyomják kegyetlenül. A különböző programokhoz vizuális körítés tartozik, különbözővj-k prezentálásában.

Egy májusi szombat este, éppen Bëlga-koncert előtt csöppenünk a Mokkába. Mennyi az idő, tizenegy - a srácok máris kezdenek. A lábamra lépnek, az a baj. A hangulat jó, az nem baj.

Az idő még mindig elkeserítő, de ilyen programokkal ígéretesnek tűnik a nyár, és úgy fest, augusztus előtt is van élet a szigeten. Aztán összefutunk haverokkal is, legalább nem kell gyalogolnunk. Miért nem jöttünk tavaly? - ötlik fel bennünk az újabb kérdés, de már nem szentségelünk.

Poppara Pí